PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Az „országos könyvtár” terve egy vonatkozásban mégis megvalósult: az időszaki kiadványok
terén.
Az Egyetemi Könyvtár őre, Szinnyei József volt hazánkban az első, aki felismerte a hírlapok
fontosságát a különféle kutatásokban. Sajtórepertóriumainak készítésekor látta, hogy a folyóiratokat
több-kevesebb gondossággal mindenütt őrzik, de „a hírlapokat minden könyvtárban
mostohagyermekként szokták tekinteni, nem ápolják, nem dédelgetik, sőt nem ritkán lábbal
tiporják”. Tapasztalatainak hatása alatt harcot indított egy olyan könyvtár érdekében, amely az
összes Magyarországon megjelent periodikumot összegyűjti, feldolgozza, és az olvasók
rendelkezésére bocsátja. A létesítendő intézményt Országos Hírlapkönyvtárnak nevezte, noha
ez a cím megtévesztő, mert gyűjtőkörébe a tervezet szerint a folyóiratok is beletartoztak.
Ilyen irányú propagandáját 1872-ben kezdte meg, s ez tizenkét esztendővel később vezetett
eredményre. Kezdeményezésére az Egyetemi Könyvtár felterjesztést küldött a Kultuszminisztériumba,
és javasolta, hogy a három nagykönyvtár anyagából állítsák fel az Országos Hírlaptárt.
1884-ben Trefort kultuszminiszter megbeszélésre hívta össze az érdekelt intézmények
igazgatóit és az Akadémia főtitkárát. Itt megállapodtak abban, hogy mivel a legfőbb anyagot,
6580 évfolyamot a Múzeumi Könyvtár őrzi, ez lehet a legjobb alapja az új intézménynek, a
két másik könyvtár ennek adja át állományából mindazt, ami ott hiányzik. Az értekezlet
határozatát Trefort július 2-án kiadott rendeletével kötelezővé tette.
Az új gyűjtemény szervezésével és később vezetésével Szinnyeit bízták meg, és ő már
ugyanennek a hónapnak 23-án két díjnok segítségével megkezdte a hírlapok korszerű
feldolgozását. A közönség számára 1889-ben megnyitott gyűjtemény a Múzeumi Könyvtár
egyik osztályává alakult át; ide osztották át a korábban a könyvek közt őrzött folyóiratokat is.
Az Országos Széchényi Könyvtár
Az 1860-as években a három budapesti nagykönyvtár működését a megfelelő helyiségek
hiánya, a rendezetlen állomány, a személyzet kis száma és sok más nehézség akadályozta.
A Magyar Nemzeti Múzeum gyönyörű klasszicista stílusú épülete ugyan már 1846-ban
elkészült, de a könyvtárnak szánt részt nem állványozták be, erre csak a hatvanas esztendők
elején került sor. Az állomány az 1838-as árvíz óta rendezetlenül, összecsomagolva feküdt, a
közönség három évtizedig nem használhatta. 1866-ra végre rendezték a hungaricum-anyagnak
egy részét, s így legalább ez hozzáférhetővé vált a tudományos kutatás számára.
Eötvös a tarthatatlan helyzet megszüntetése érdekében Hegedűs Kandid Lajos osztálytanácsos
javaslatára 1868. október 12-én megbízta Barna Ferdinánd segédőrt az általa legjobbnak
tartott könyvtár, a müncheni Hof und Staatsbibliothek tanulmányozásával, és az ott tapasztaltak
felhasználásával egy részletes rendezési terv készítésével. A tudományos munkatársak
számát nem sokkal korábban öt főre emelték, melléjük a rendezés idejére még tíz díjnokot és
egy szolgát szerződtettek. E célra az országgyűlés pénzsegélyt szavazott meg.
Barna és társai a müncheni könyvtár némileg módosított katalogizáló, raktári és szakrendszerét
fogadták el. Az állományt 12 főszakba és 120 alosztályba sorolták; a matematikának
például 4, a teológiának 17 és a történelemnek 20 alszakja volt. A szakokon belül a műveket a
szerzők betűrendje szerint állították fel, és eszerint kaptak az egyes művek növekvő
sorszámot. A később beszerzendő művek számára üres helyeket és számokat hagytak ki.
Természetesen nem lehetett előre kiszámítani, hogy a jövőben milyen szerzőknek milyen
műveit fogják beszerezni, ezért ez az úgynevezett ugrószámos rendszer rendkívül bonyolult
126