PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

1929-ben, a pillanatnyi fellendülés évében az intézmény 263.000 pengőért vásárolhatott
könyveket, folyóiratokat, 1936-ban pedig csak 102.000-ért. Elsősorban a fiókok számára
beszerzett művek számát csökkentették.
A kerületi hálózat csak lassan fejlődött, a várakozástól és a szükséglettől messze elmaradt. A
húszas évek legelején több fiókot (Almássy tér, Százados út, Állatkert) pénzhiány s az
épületek elhanyagoltsága miatt be is zártak, és csak 1924-ben nyitották meg őket újra. Új fiók
összesen 5 alakult, 1923-ban Óbudán, 1924-ben a Hunyadi és a Bakáts téren, 1927-ben a
Döbrentei utcában és 1929-ben a Harmat utcában. 1925-ben, a gazdasági fellendülés kezdetén
ugyan kimondták, hogy minden évben két új fiókot nyitnak, de a tervből - mint láttuk - alig
valósult meg valami. A vezetőség nagy gondot fordított - némileg talán a többi osztály
rovására - a „Budapest-gyűjtemény” fejlesztésére. Sok értékes ritkaságot, köztük Buda
középkori jogkönyvét, egykori újságlapokat, ősnyomtatványokat, metszeteket, pest-budai kiadók
régebbi nyomtatványait vásároltak meg számára, és gyűjtötték a régi és az új aprónyomtatványokat.
Az intézmény forgalma felülmúlta valamennyi más könyvtárét. Igaz ugyan, hogy a számokat
növelte a 12 fiók forgalma. 1927-ben volt a legtöbb látogató: 171.633 fő. Érdekes és feltűnő,
hogy 1931 után, amikor a központ a kényelmes olvasási körülményeket biztosító Wenckheimpalotába
költözött, ez a szám erős emelkedés helyett 93.619-re esett vissza, évekig ezen a
szinten maradt, és csak 1936-1938 közt ugrott fel ismét 140.000 körüli értékre. A kölcsönzők
száma az 1926. évi 209.298-ról lassan, de elég egyenletesen állandóan nőtt, és a rekordot
1943-ban érte el, 386.151 fővel. A helyben olvasott és kölcsönvitt kötetek száma 1926-ban
677.675 volt, és 1943-ban másfél milliónál több.
A kölcsönzőjegyért 1941-ig félévenként 2,50 pengőt, azután 5 pengőt kellett fizetni. A
munkások egy része ezt soknak tartotta. Talán ez is az egyik oka volt annak, hogy - Szilágyi
János számítása szerint - a munkásolvasók aránya csak 6-8% volt. Ehhez azonban hozzá kell
számítanunk a tanoncokat, továbbá a munkásfeleségeket és iskolába járó munkásgyerekeket.
Velük együtt a munkásolvasók aránya elérhette a 16-18%-ot.
A vidéki városok közművelődési könyvtárainak jelentőségét nem ismerte fel az államvezetés,
és a legtöbb városban a helyi értelmiség sem. Ötletszerűen telepítették, tervszerűtlenül
fejlesztették őket. Ennek következtében számban, állományuk minőségében, forgalmukban
messze elmaradtak Budapest mögött. 1924-ben csak öt város intézményét lehetett megfelelő
nagyságúnak és színvonalúnak nevezni, a szegedi, a győri, a debreceni, a miskolci és a
szombathelyi gyűjteményeket. Hozzájuk sorolhatjuk még a kecskemétit, de ott nem rendeztek
be olvasótermet. Másfél évtizeddel később is csak Sopron, Nagykanizsa és Cegléd nevével
lehetett volna kibővíteni a névsort. Rajtuk kívül még 8-10 városban működött kis forgalmú,
jelentéktelen állományú könyvtár. A hódmezővásárhelyi közkönyvtárat 1914-től 1926-ig
zárva tartották, s ez nem egyedülálló eset.
1940 körül az állomány a kitűnően működő szegedi Somogyi Könyvtárban volt a legmagasabb,
129.000 kötet, utána a Győr Közkönyvtára következett, 45.460 kötettel, Szombathelyen,
Sopronban és Debrecenben a kötetszám 25.000 körül mozgott, de Cegléden alig
haladta meg a 6.000-et.
A könyvtárszervezés nehézkességére, tapasztalatlanságára, vontatottságára jó példa Cegléd.
1920-ban határozták el, hogy a városháza hivatalaiban porosodó jogi, közigazgatási és
közgazdasági művekből városi könyvtárat alapítanak, és hozzácsatolják a helybeli kaszinók
könyveit is, hogy az új intézmény a városkörnyék művelődési központja legyen. Függetlenített
könyvtáros nélkül öt évig tartott a szervezés: az eredmény elmaradt a várakozástól. A
220