PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

tagjai között. A Nemzeti Kaszinónak 1847-ben már 577 tagja volt, mintegy 2000 kötetes
könyvtára a minőséget illetően kiemelkedően fontos szerepet játszott, nem csupán művelődési,
hanem politikai szempontból is. Nem csodálható, hogy erre a bécsi titkosrendőrség is
felfigyelt, és jelezte, hogy a kaszinó működésében politikai veszedelmet lát.
Már korábban elsőrendűnek ítélte a Nemzeti Kaszinó könyvtárát Álmási Balogh Pál, a neves
hasonszenvi (homeopata) doktor, Széchenyi és Kossuth orvosa is. Ő, amikor 1841-ben az
Akadémiának beszámolt a fővárosi könyvtárakról, és felsorolta az Egyetemi és az Akadémiai
Könyvtár közismert nehézségeit, úgy vélte, hogy „új könyvek dolgában e kettőnél sokkal
gazdagabb a Casino könyvtára, mely azokra többet is fordít”. Ekkor még a nem tagok számára
nehéz volt a könyvtár használata; Balogh azt javasolta, hogy az Akadémia tagjai legalább
helyben használhassák.
Az országban az évek során - ugyanúgy, mint a felvilágosodás korának olvasóegyletei
esetében is - bizonyos differenciálódás következett be. A megyei és az egyéb városi kaszinók
közül sokban kialakult a később „kaszinózás”-nak nevezett, a henye, kártyázással egybekötött,
csupán a szórakozást kereső szellem, és ellanyhult a könyv, a művelődés iránti érdeklődés.
Ezzel szemben az olvasókörökben - a nagyobb és a kisebb helyeken egyaránt - a könyv és a
politikai haladás maradt az intézmény vezető eszméje. Így például tudjuk, hogy Békéscsabán a
Pesti Hírlap előfizetését a tagság Kossuth személyéhez kötötte, s amikor szerkesztőváltozás
történt, a lap előfizetését lemondták.
Általában azonban megállapítható, hogy mindezek az intézmények könyvtáraik útján is
komoly szerepet játszottak az országos politikai közvélemény alakításában. Horváth Mihály
véleménye szerint szinte nagyobb jelentőségük volt, mint a megyegyűléseknek, mert lehetővé
tették a közvetlen eszmecserét, a könyvtárakban olvasott szépirodalmi és politikai gondolatok
megvitatását. Könyvtáraik anyagi alapjai is erősebbek voltak, mint általában a nagy tudományos
könyvtárakéi. Így például tudjuk, hogy az 1832-ben keletkezett egri kaszinó könyvtára
évi 200 forintot fordíthatott könyvbeszerzésre, ami az akkori közkönyvtári beszerzési keretek
is méretében jelentékeny összegnek mondható. Tekintettel azonban arra, hogy ezek a
könyvtárak valamennyien fiatal intézmények voltak, nagy állománnyal nem rendelkeztek; az
állományuk azonban általában jó minőségű, politikai szempontból pedig haladó jellegű volt.
Fontos szerepet játszottak a hazai könyvtár- és olvasáskultúra fejlődésében az iskolai diáktársaságok
(a későbbi önképzőkörök elődei) is. Valamennyien rendelkeztek kisebb-nagyobb
könyvtárral. Ezeknek általánosan jellemző vonása állományuk modern, haladó jellege volt. Az
első ilyen társaság 1790-ben alakult Sopronban, Kis János irányításával. 1817-ben Pozsonyban,
1826-ban Selmecen, 1827-ben Eperjesen létesült ilyen diáktársaság. A reformkorban
ugrásszerűen megnőtt a számuk: 1832-ben Késmárkon, Debrecenben és Sárospatakon, 1833-
ban Kolozsvárt és Nagyenyeden keletkezett ilyen társulás. Az 1830-as évek végén nyilvánvalóvá
vált, hogy a diáktársaságok a radikális reformeszmék hívei; emiatt 1835-ben
Erdélyben, 1836-ban Magyarországon is betiltották működésüket. Az 1840-es évek elején
azonban a hatóságok a reformeszmék hatására kénytelenek voltak újra engedélyezni
szervezésüket. A régiek mellett újak is alakultak, így Kecskeméten, Miskolcon, Pesten, Pápán,
Nagykőrösön, Pesten, Szegeden, Győrött és néhány katolikus papneveldében (Eger, Nyitra,
Pest és Vác). A diákságnak ugyan csak kis hányada vett részt az egyletek munkájában, akik
azonban éltek a kínálkozó művelődési lehetőséggel, a legkiválóbbak voltak, és később részt
vettek a politikai közélet és a tudományosság szervezésében. Itt csupán néhány kiemelkedő
személyt említhetünk: Petőfi Sándor, Irányi Dániel, Szemere Bertalan, Jankovich Miklós,
Nyáry Pál, Hunfalvy János, Kazinczy Gábor, Jókai Mór, Tompa Mihály, Szeberényi Lajos,
Gyulai Pál és Szász Károly nevét.
116