PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A régi magyar irodalom jelesei majdnem mind megtalálhatók voltak benne: Pázmány, Mikes,
Gvadányi, Csokonai, Berzsenyi, Vörösmarty, Eötvös, Petőfi, Jókai, Arany, Petelei István,
Gárdonyi munkái. Nem hiányoztak a modernek sem: Ady, Szabó Lőrinc, Tömörkény, Tamási
Áron, Nyírő, Zilahy, Erdélyi József, Kós Károly, Makkai Sándor. A világirodalmat csupa nagy
név képviselte: Flaubert, Maupassant, Gide, Goethe, Thomas Mann, Reymont, Tolsztoj,
Gogol, Gorkij, Solohov, Gladkov, Istrati, Knut Hamsun... Természetesen ilyen gazdag
gyűjteményt csak kevés helyen sikerült beszerezni, de követendő példakép gyanánt sokan
elfogadták. Az állomány mindenütt jobb volt, mint a hivatalos népkönyvtárakban, és jobban a
falusiak szívéhez nőtt.
Az olvasóköröknek az államrendhez való viszonya a legkülönbözőbb volt. 1920-ban alakult
meg a Falu Országos Földműves Szövetség, rövid nevén Faluszövetség. Szervezői, Rubinek
Gyula és a két Szabó István, a nagyatádi és a sokorópátkai, a húszas évek elején miniszterek
voltak, és a szervezetet igyekeztek a „vörös métely” és a „bűnös városok” munkássága elleni
harcra megnyerni. Sikerült a legálisan működő olvasóköröknek majdnem felét oldalukra
állítani, elsősorban azokat, amelyek tagjai a dunántúli kisbirtokosok, alföldi zsírosparasztok
közé tartoztak. Ezek könyvtáraiból az államot a fennálló társadalmat bíráló, szocialista
irányzatú művek hiányoztak.
A többi olvasókör - sok helyen „csutkás kaszinó” néven emlegették - ellenzéki beállítottságú
volt, tagjaik szenvedélyesen politizáltak. A pártok, beleértve a kormánypártot is, a falvakban
nem létesítettek pártszervezeteket, emiatt a politikai élet az olvasókörökben zajlott. A
Faluszövetséghez nem tartozó szervezetekben állandóan kormányellenes viták folytak,
különösen a Viharsarokban, ahol elevenen élt a századvég agrárszocialista hagyománya.
Állandó harcban álltak a csendőrökkel, akik igyekeztek tevékenységüket korlátozni, összejöveteleiket
megakadályozni. Innen került ki a felszabadulás után a Nemzeti Parasztpárt
tagjainak nagy része.
Az olvasókörök számáról - mint láttuk - csak megbízhatatlan adatok állanak rendelkezésünkre,
könyvtáraik állományának nagyságáról és használatáról pedig még ilyen kimutatás sem
készült. Csak abban lehetünk biztosak, hogy a tényleges olvasók száma a tagok számától nem,
vagy csak elenyészően kis mértékben tért el. A falusiak, tanyaiak a sokszor megélhetésre is
alig elég jövedelmükből nem fizettek évi 1-3 pengő tagdíjat olyan körnek, amelynek
könyvtárát nem használták.
Fogyasztási szövetkezetek létesítése és ellátása céljából alakították 1898-ban a Hangya Szövetkezetet.
Ez már az első világháború előtt buzdította a falusiakat gazdakörök, könyvtárak
megalakítására.
A Tanácsköztársaság bukása után a Hangya Központ könyvosztályt szervezett. Ez propagálta
a házikönyvtárak létesítését, és nyilvános kölcsönkönyvtárakat szervezett, elsősorban egyházi,
püspöki székhelyeken, 1923-ban 15 helységben kb. 20.000 kötet állt a szövetkezeti tagok
rendelkezésére. A vezetőség remélte, hogy ezek segíteni fogják a Tanácsköztársaság tovább
élő szövetkezetpolitikai és társadalompolitikai nézetei ellen folytatott harcában. Jóllehet az
állomány nagyobb része színvonalas művekből, nemzeti klasszikusokból állt, a szövetkezeti
könyvtárakat kevesen használták, s így nem gyakoroltak számottevő hatást a közművelődés
fejlesztésében.
232