PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Az Országos Könyvtári Központ vette át 1951-től a külföldre távozott tulajdonosok és a
feloszlatott egyesületek könyvtáraiból mindazt, ami nem került az 1945 utáni első években
zúzdába, és amit nem herdáltak el. 1950-ben megkezdték a MÉH Vállalat hulladékpapírgyűjtő
telepeinek ellenőrzését. Noha ez a tevékenység ezután sem folyt rendszeresen, mégis
elég sok könyvet sikerült innen is megmenteni.
A legértékesebb, sok ritkaságot tartalmazó anyag az 1950 júliusában feloszlatott szerzetesrendek
129 rendházából és államosított iskolájából származott. Az ezekről való gondoskodás
különösen nehéz feladatot jelentett.
A rendházakat kiutalták különböző, elhelyezkedési problémákkal küszködő közületeknek.
Ezek azonnal birtokukba akarták venni a könyvtári helyiségeket is, és igyekeztek megszabadulni
a számukra értéktelen könyvektől. A központ megbízottainak sokszor szélmalomharcot
kellett vívni a tanácsokkal és az épületek új birtokosaival, hogy legalább ideiglenesen ne
nyúljanak az anyaghoz. A rosszul vagy sehogy sem őrzött állományt az első években sok ipari
tanuló, javítóintézeti növendék, rakodómunkás, kiskatona kereste fel, hogy válogasson benne
magának. Ezért Kőhalmi Béla, aki a könyvanyag biztonságba helyezését vezette, öntevékenyen
úgy döntött, hogy mindenekelőtt a kimagasló értékeket gyűjtsék össze központi
tárolóhelyeken. Munkatársai, Komjáthy Miklós, Borsa Gedeon, László Boriska a későbbi Vix
Györgyné, Dörnyei Sándor - mint Borsa visszaemlékezéséből tudjuk - ennek érdekében járták
hétfőtől péntekig az országot Soprontól Makóig és Szentgotthárdtól Sátoraljaújhelyig.
Az anyag összegyűjtésében, első raktározásában a vidéki egyetemi könyvtárak és a soproni
városi könyvtár segített. Onnan szállították fel a könyveket folyamatosan a fővárosi
tárolóhelyekre, Óbudára, Angyalföldre, a Belvárosba, ahol a további munkát központosítva
végezte egy 50-60 dolgozóból álló munkaközösség. A könyveket eleinte 20 szakcsoportra
osztották, és a könyvtárak a helyszínen válogathattak belőlük. Ily módon 1952-ig kb. 100.000
kötet került új gazdához. A központ megszűnése (1953) után a szétosztást teljesen új alapon,
sokkal tervszerűbben a Széchényi Könyvtár folytatta.
Hasznos és könyvtártörténetileg fontos lett volna, hogy a régi gyűjtemények anyagát együtt
tartsák, és valamelyik tudományos vagy megyei könyvtárban helyezzék el, de erre nem volt
mód és idő. Szétszóródásukkal művelődéstörténetünk szegényebb lett, nagy kárt szenvedett.
Katalógusaik hiánytalanul megvannak a Széchényi Könyvtár kézirattárában, külön fondban, s
így könyvtártörténészeink rendelkezésére állnak.
Az államosított egyházi könyvtárak közül csak két bibliotékát sikerült a régi történelmi
keretek közt teljes egészében megőrizni, a gyöngyösi ferencrendi és a zirci cisztercita
gyűjteményt. Ezek a Széchényi Könyvtár műemlékkönyvtárai lettek. (A gyöngyösi később a
városi tanács felügyelete alá került.) Határozat született a szegedi ferences kolostor állományának
együtt-tartására, de ezt csak részben valósították meg; az így megőrzött könyvek a
József Attila Tudományegyetem Könyvtárába kerültek.
A szerzetesi könyvtárakban külön csoportosították az 1850 után kiadott és a gyakorlati
lelkipásztorkodáshoz szükséges műveket. Ezeket az állam és az egyház közti megállapodás
értelmében a katolikus egyház visszakapta.
A Népművelési Minisztérium utasítására a központ leltárt készített az egyházi tulajdonban
maradt muzeális értékű állományról: a kódexekről, az értékesebb újkori kéziratokról, ősnyomtatványokról,
régi magyar könyvekről és egyéb ritkaságokról. Ezeket a hetvenes években a
minisztérium védetté nyilvánította, megtiltotta az országból való kivitelüket, értékesítés esetén
pedig előjogot biztosított a Széchényi Könyvtárnak. E jegyzékek szolgáltak kiindulópontul a
255