PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

átadnak a Könyvforgalmi Központnak. A csere révén kapott külföldi dokumentumokat a
központ díjmentesen szétosztotta az egyetemi és más tudományos könyvtárak közt, amelyek
így sok valutát megtakarítottak, s ezt az összeget egyéb beszerzésre fordíthatták.
A cserepartnerek száma már 1924 végén elérte a 240-et, és 1938-ig 319-re nőtt. Számukra
1928-ban 2608 küldeményt adtak postára, és tőlük 3146-ot kaptak. Ezek a számok a második
világháború kitöréséig állandóan nőttek; 1938-ban 5528 csomag érkezett. Az intézmény arra
is vállalkozott, hogy a különféle bel- és külföldi könyvtárak, egyesületek, hivatalok egymással
- a központ közvetítése nélkül - kötött nyomtatványcseréjét is lebonyolítja.
Az új intézmény átvette az Egyetemi Könyvtártól a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés
feladatát. 1938-ban, amikor a kölcsönzés elérte a csúcspontját, 67 kötetet küldött külföldre, de
onnan jóval többet kapott, 740 művet, 824 kötetben.
Az egyéb feladatok közül talán a legfontosabb, de mindenesetre a legmunkaigényesebb a
központi címjegyzék megszervezése volt. Húsz intézmény jelentette be rendszeresen külföldi
szerzeményeit, a Nemzeti Múzeum gyűjteményei - köztük természetesen a Széchényi
Könyvtár -, az öt egyetemnek, a központi Statisztikai Hivatalnak, a Tiszántúli Református
Egyházkerületnek, a budapesti Orvoskarnak a könyvtárai, a Fővárosi Könyvtár, a Csillagvizsgáló.
A könyvcímeket bejelentő kartonok száma a harmincas évek elejét meghaladta az
évi 50.000-et és 1938-ban elérte a 69.467-et.
Elkezdték a katalógus nyomtatásban való megjelentetését is, A magyar közkönyvtárak
gyarapodásának központi címjegyzéke című sorozatot, amely havonta adott hírt az új
bejelentésekről. Az első füzet az 1926 januárjában kapott bejelentéseket közölte, az utolsó, a
huszonkettedik, az 1927. októberieket. A kiadványnak a várakozás ellenére kevés használója
akadt, nyomdai előkészítéséhez a munkatársak száma elégtelennek bizonyalt, a füzetek egyre
lassúbb ütemben kerültek ki a sajtó alól, az utolsó már háromévi késéssel, tehát aktualitását
teljesen elvesztette. Emiatt 1930-ban beszüntették kiadását.
A gyarapodási jegyzéknek készült egy olyan változata, ahol a lapoknak csak egyik oldalára
nyomtak, hogy ezek szétvágva katalógusokba beosztható címleírásokat szolgáltassanak. Így
akarták a könyvtárakat legalább részben tehermentesíteni a katalóguskészítés munkájától, de a
megjelenésében mutatkozó késés erre eleve alkalmatlanná tette a kiadványt.
A központ 1928-ban kinyomatta a húsz könyvtárba rendszeresen járó folyóiratok jegyzékét, s
ezt hét évvel később lényegesen kibővítve újból nyomdába adta. Ez a 2. kiadás 81 intézmény
és 178 egyetemi, főiskolai tanszék adatait dolgozta fel: szakrendben közölte az 1935-ben
részükre járó 4807 periodikum címét és lelőhelyét.
A központi címjegyzék és a két folyóirat-lelőhelyjegyzék sokat segített kutatóinknak a keresett
könyvek megtalálásában, könyvtárainknak pedig a másod-, harmadpéldányos rendelések
megelőzésében. Segítségükkel a központ külföldi tudakozóirodáknak, hazai könyvtáraknak
könnyen tudott tájékoztatást adni könyvek, folyóiratok lelőhelyéről. 1938-ban írásban 218
műről érdeklődtek - 58 esetben külföldről - a válaszok 88%-a pozitív volt. A szóban és
telefonon adott tájékoztatásokról nem készült statisztika.
Ilyen címjegyzékek megszervezésének elengedhetetlen feltétele, hogy a bejelentések azonos
szabályok szerint történjenek. Ezért 1926-ban elkészítették, a nagy könyvtáraknak hozzászólásra
megküldték, majd 1928-ban nyomtatásban adták ki A központi címjegyzék katalogizálási
szabályait. A szerkesztő neve nem szerepel a kiadványon, de tudjuk, hogy Prohászka
Lajos filozófus műve. A szabályokat legtöbb könyvtárunk elfogadta, s ettől kezdve sokkal
egységesebb lett a címfelvétel. A szabályzatot 1944-ben a Diószegi-cég sokszorosításában
újból megjelentették.
208