PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

felszólításokat küldött fürdőkönyvtárak létesítésére, és két ízben értekezletet tartott több
könyvtárossal. Agitációjával csak csekély hatást ért el: Nyitra megye közgyűlése megszavazott
20.000 forintot nyilvános könyvtár és múzeum céljára, Tiszafüreden és néhány más helyen
fürdőkönyvtárat nyitottak.
A könyvtárügy irányítása már a kiegyezés után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak
a feladata lett volna, de ezzel behatóan csak a közművelődési egyesületek mozgalmának
hatására kezdett foglalkozni. 32.538/1894. VKM. számú leiratában helyeselte a Bizottság
működését, és javasolta, hogy alakítsa ki a gyakorlati szükségletnek megfelelő szervezetet,
mert „a könyvtárak jövő fejlődése főleg attól függ, hogy a társadalom mennyire fogja azokat
felkarolni”. Legérdemesebb feladata az, hogy a társadalmi tényezők érdeklődését és áldozatkészségét
állandósítsa és fokozza. A szakszerű ellenőrzés is ebben a keretben oldható meg a
legcélszerűbben.
Ennek megfelelően a bizottságot 1897-ben átszervezték a Múzeumok és Könyvtárak Országos
Tanácsává (a továbbiakban: Tanács), és hivatalosan is a könyvtárügy egyik irányítója lett.
Tagjai a közművelődési, irodalmi és művészeti egyesületek képviselőiből, a nagy múzeumok
és könyvtárak, valamint az illetékes minisztériumok kiküldötteiből állt. Feladatává tették a
népkönyvtárak alapítását, számukra szabályzat és mintajegyzék szerkesztését, az államsegély
elosztását és a rendszeres gyarapítás biztosítását.
Emellett a hivatalosan társadalmi, de valójában állami irányítású szerv mellett vele egyidejűleg
alapították a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségét (a továbbiakban
Főfelügyelőség). Ez teljesen a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium fennhatósága alá
tartozott, s így ettől kezdve beszélhetünk a könyvtárak állami felügyeletéről.
Országos főfelügyelővé a történetíró Fraknói Vilmos akadémikust nevezték ki, helyettesévé
Szalay Imrét, a Nemzeti Múzeum főigazgatóját. A felügyelők muzeológusok és könyvtárosok
lettek: Fejérpataky László, Hampel József, Horváth Géza, Krenner József, Kammerer Ernő és
Radisics Jenő. A szakmai ismerettel bíró felügyelők kinevezését a minisztérium megtartatta
saját hatáskörében.
A Főfelügyelőség szervezésének fő célja az volt, hogy „a hazánkban létező és létesítendő
nyilvános és közhasználatra szánt állami, törvényhatósági, községi, felekezeti és társadalmi
összes gyűjtemények között a rendszeres gyarapítás, a tudományos alapra fektetett egyöntetű
berendezés, az avatott igazgatás és csereviszony szabályozása révén mentől szorosabb
összeköttetés létesüljön, s az ország különböző részein elszórt, megőrzésre és megismertetésre
érdemes gyűjtemények anyaga a nemzeti tudomány és művészet közös kincse s a nemzeti
művelődés egységes forrása legyen”. (A szabályzat 6. §-a.)
Ezekből a célkitűzésekből nem sok valósult meg. A Főfelügyelőség tevékenysége az államsegélyek
szétosztásában, a tervezett múzeumépítések elbírálásában, szűk körű tanfolyamok
rendezésében, néhány szakkönyv és egy folyóirat kiadásában, továbbá nem kötelező erejű
javaslatok hangoztatásában merült ki. Felügyelete általános sem volt, csak arra a 78
könyvtárra terjedt ki, amelyek önként elfogadták irányító szerepét, s ennek fejében segélyeket,
könyv- és egyéb adományokat kaptak.
A könyvtárügy központi irányítása ennek következtében a felszabadulás utánig túlnyomórészt
megoldatlan feladat maradt. Hiányzott a katalóguskészítés szabályozása, a rendszeres módszertani
útmutatás, az egymás közti állománycsere, a gyűjtőkörök megállapítása és szétválasztása.
Ennek egyik káros következménye volt, hogy ugyanazt a drága külföldi munkát két
vagy több intézmény is beszerezte, ugyanakkor más, esetleg fontosabb munka megvételére
154