PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A kommunista párt nemcsak politikai jogokat akart biztosítani a dolgozóknak, hanem
lehetőséget is az általános műveltség megszerzésére. Ezért voltak jelentősek azok a megbeszélések,
amelyeket a párt egyik vezetője, Lukács György, a későbbi közoktatásügyi
népbiztos folytatott Dienessel és Kőhalmival. Még a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt 1919
februárjában megállapították a megvalósítandó könyvtárügyi programot. Ennek lényege: „A
könyvtárügy olyan széles bázison építendő ki, mint a népiskola.” A kihasználatlan
könyvtárakat alakítsák át nyilvános könyvtárakká. A szerény anyagi lehetőségek miatt fontos a
központosítás: minden tudományágnak legyen egy alapvető könyvtára, de csak egy. Épüljön ki
a közművelődési könyvtárhálózat. Mindehhez új könyvtárosnemzedéket kell nevelni és
kiképezni. Létesüljön egy országos könyvtári iroda, amely tanácsokat ad könyvtárak alapítása,
tervezése, berendezése dolgában, amely kiadja a kurrens nemzeti bibliográfiát, elkészítteti a
kéziratok, ősnyomtatványok központi katalógusát, a folyóiratok egyetemes repertóriumát, és
megszervezi a duplumanyag központi értékesítését.
A terv megvalósítására 1919. március 21-e, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után
lehetőség nyílt. A könyvtárpolitikát felső fokon Lukács György közoktatásügyi népbiztos és
helyettese, Fogarasi Béla irányította. Az általuk április 28-án kiadott alaprendelet kimondta,
hogy „az ország lakosságának könyvvel s a könyvhöz vezető segédeszközökkel (bibliográfiák,
katalógusok stb.) való ellátása állami feladat”. A központosított ellátás és irányítása céljából
Országos Könyvtárügyi Tanácsot és ennek segédszervéül Országos Könyvtárügyi és
Bibliográfiai Intézetet kell felállítani.
Az Intézet szervezése, szabályzatának kidolgozása elég soká, július 30-ig húzódott el, s így
tulajdonképpen meg sem kezdhette érdemi működését. Feladatait azonban addig is ellátta
Dienes László és Kőhalmi Béla, akiket a Közoktatásügyi Népbiztosság már március 30-án
kinevezett könyvtárügyi megbízottaknak.
Dienesnek és helyettesének, Kőhalminak a munkáját az első napokban nem állami szerv
segítette, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége vagy a Múzeumi Könyvtár,
hanem a Fővárosi Könyvtár. Itt volt a székhelyük egy darabig, ide kellett bejelenteni a
köztulajdonba vett könyvgyűjteményeket, és ide kellett a vidéki munkás- és katonatanácsoknak
fordulniuk minden könyvtári kérdésben. Később külön hivatalt szerveztek, amely
a létesítendő Könyvtárügyi és Bibliográfiai Intézet feladatköre szerint tagozódott osztályokra.
A régi, ismertebb nevű vagy felelős tisztséget betöltő könyvtárosok közül - a Fővárosi
Könyvtár alkalmazottai kivételével - egyedül Mihalik József országos főfelügyelő és
Vörösváry Ferenc, az Erzsébet Népakadémia könyvtárának vezetője támogatta az új rendszert.
Mihalikra bízták a vidéki közművelődési könyvtárak szervezését. Vörösvárynak mint a
könyvtár technikai osztály vezetőjének feladata volt alkalmas helyeket keresni a felállítandó új
könyvtárak számára, olvasótermi asztalokat, székeket és egyéb berendezéseket tervezni
felnőtt- és gyermekkönyvtárak számára; Pikler Blanka tárgyalt a központosított köttetésekről a
Gottermayer-, Dörner-, Heiberg- és Szigeti Lipót-cégekkel. Fejes Sándor lett a Közkönyvtárak
Gyűjtő és Elosztó Telepének vezetője. Kívülük még Enyvvári Jenő, Kovács Ödön és Pfeifer
Sándor kapott reszortfeladatokat. A titkári teendőket Szigeti Gabriella és a költő Szabó Lőrinc
látta el.
Petrik Gézát, aki korábban a Magyar Könyvkereskedők Egyesületének megbízásából a
nemzeti bibliográfia 1901-1910-es ciklusának összeállításán dolgozott, felkérték munkája
folytatására, és az akkor engedélyezhető legmagasabb fizetéssel „állami bibliográfus” címmel
a Széchényi Könyvtárba nevezték ki. A Szinnyei-féle életrajzi lexikon pótfüzetein dolgozó
Gulyás Pált, az Országos Főfelügyelőség előadóját - aki pedig minden baloldali mozgalom és
196