a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

és észak-nyugati megyéiben, elsősorban Nyitra, Pozsony, Trencsén,
Moson, Sopron, Vas és Veszprém megyében élt. A foglalkozási
szerkezet szempontjából 3,754 család adatai értékelhetők. Ezek közül
48,2% a kereskedelem valamelyik ágában tevékenykedett; a
meghatározott javakkal kereskedők között többségben voltak a bőrrel,
textiliákkal és ruházati cikkekkel foglalkozók. A jobbágyoknak a földesúr
(rossz) borát, gabonából és az egyébként eladhatatlan gyümölcsből
főzött pálinkát kimérő korcsmárosok és pálinkafőzők aránya is igen
magas volt: 9, illetve 17%, különösen az északi és keleti megyékben. Az
iparosok között (számuk nagyjából a pálinkafőzőkével volt azonos) a
mészárosok és szabók voltak a legszámosabbak. A különféle bérletek
aránya 9,3% körül járt. A század második felétől egyre érezhetőbbé vált
a zsidók jelenléte a mezőgazdasági javakkal való kereskedésben, de az
őket sújtó számos tilalom következtében az ország tradicionális
mezőgazdasági termelési szektorában, amely ebben az időben az
összes fogalkoztatott mintegy 90%-nak adott munkát és a nemzeti
termék 80%-át alkotta, gyakorlatilag nem voltak jelen. A zsidó
kereskedőelemeknek a termékkereskedelembe való bekapcsolódását
elősegítette, hogy a Morvaországból érkezettek egyrésze – ottani
hasonló jellegű tevékenységük eredményeképp már bizonyos
kezdőtőkét és méginkább „kapcsolati tőkét” hozott magával; idővel
forgalmazó tevékenységük kiterjedt az örökös tartományokra, és később
még távolabbi piacokra is - „…ebben valószínűleg korábbi és részben
családi alapon továbbra is fennmaradt, fenntartott, sőt házasságok által
még tovább erősített (Budán, Pozsonyon, Bécsen, Prágán át olykor
egészen Amszterdamig, Európa akkor még egyik legjelentősebb
tőkepiacáig elnyúló) kapcsolataikra támaszkodva.” (VÖRÖS Károly, A
magyarországi zsidóság helyzete a mohácsi vésztől 1918-ig in:
GAZDA:1989, 29).
101