a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

függött, hogy a zsidók engedélyt kaptak-e a letelepülésre, vagy sem.
Ugyanakkor a 17. század második felétől felerősödő ellenreformációs
tendenciák enyhén szólva sem kedveztek Izrael gyermekeinek, sőt a
vallási előítéleteik miatt zsidóellenes politikát folytató uralkodók (I. Lipót,
Mária Terézia) országlása idején - dacára a gazdasági
megfontolásoknak - esetenként még puszta egzisztenciájuk is veszélybe
került. (A 18. századi tömeges betelepítések-bevándorlások korában a
kormányzat, szórványos délvidéki kísérletektől eltekintve, tudatosan
kerülte az ország modernizálásában jól hasznosítható zsidók
telepítését.)
A magyarországi zsidóság 18. századi története négy nagyobb
szakaszra osztható: a Buda visszafoglalását követő évek és a Rákócziszabadságharc
kora, a nagymérvű betelepülések időszaka, a zsidó
szervezetek kiépülésének és megszilárdulásának periódusa a század
derekán és végül azok az évtizedek, amikor a felvilágosodott
abszolutizmus és a felvilágosodás eszmeköre éreztetni kezdi hatását a
zsidósággal való bánásmódban.
A török kiűzése utáni egységes Magyarország újjászervezése
céljából, Kollonich Lipót bíboros, az Udvari Kamara elnöke vezetésével
készült 1689. évi, germanizáló törekvéseiről híres-hírhedt tervezet, az
úgynevezett „Einrichtungs Werkh...”6 - mellesleg - a zsidók újbóli
betelepedését is megakadályozandó elgondolásokkal állt elő. Kollonich
„mint a rossz pénztől” szerette volna az országot megszabadítani,
elgondolása szerint, ami a Magyar Királyságban lévő „zsidók ártalmas
szemetjét illeti”, terheik növelésével lassan kivándorlásra kell késztetni,
bár egyenlőre, mint szükséges rosszat, meg kell tűrni őket. Eltávolításuk
előtt is gettókba kell őket szorítani, a vámosságtól, földbérlettől,
keresztény cselédek tartásától eltiltani. A községeknek szigorú
rendtartást kell előírni, s ha bárki megszegi, akkor „nemcsak a bűnösöket
51