a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

evonásával - további szabályozásokat (Judenpolizey – tákkánót)
adjanak ki, 25 amelyek a földesurat megillető adók és illetékek rögzítése
mellett számos más szférára is kiterjednek. Így rendezik a további
letelepedést és az ezzel járó kötelezettségeket, a kereskedést,
szabályozzák a közösség funkcionáriusainak megválasztását, de
beleavatkoznak a magánéletbe is (például a nők ruhaviselete,
megengedett fényűzése).
A békés viszonyok visszatérésével újból befogadó országgá váló
18. századi Magyarországon a zsidók által lakott települések számáról,
az ott élők létszámáról, anyagi helyzetéről csak közelítő képet
alkothatunk, mivel a (közigazgatási / adózási célokból) több ízben is
elrendelt országos zsidóösszeírások adatai igencsak hiányosak,
pontatlanok, és az információk erős kritikával kezelendők. 26 (A különböző
adók, legfőképpen a későbbiekben röviden bemutatott türelmi taksa
kivetése miatt sem az összeírt zsidóknak, sem az őket befogadó
földesuraknak, de még a függetlenségükre kényes megyéknek sem állt
érdekében a valóságos adatok közlése. Az adatfelvételi hiányosságok
mellett ez a másik oka a korabeli zsidóösszeírások
megbízhatatlanságának.) Mégis szerencsés helyzetben vagyunk, mivel a
zsidóság utolsó, tizennyolcadik századdal induló megtelepülésének
kezdeti szakaszát három ponton is viszonylag megbízhatóan
számosítani tudjuk. 1700 körül a magyarországi zsidóság a kétmillió
körüli össznépességen belül maximum 3-4,000 főt számlált.27 A 18.
század első évtizedében a Duna bal partján elterülő megyékben élő
zsidók zöme, mivel védelmezőik, a nyugat-magyarországi földesurak a
Habsburgok oldalán állottak, uraikkal együtt az előrenyomuló kurucok
elől átmenetileg a császári kézen maradt területre menekült. Jelentős
részük összeírása máig fennmaradt. A Rákóczi hadai elől elfutott nyugatmagyarországi
(Rohonc, Kismarton, Stompfa [Stampfen], Köpcsény,
58