a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

1848-as összeírás fényében teljeséggel hibás. A bevándorlás korszaka a
19. század harmincas éveiben lassan véget ért, ha a bevándorlás még
nem is apadt el. A zsidók iránt ellenséges, de szakmai tisztességéhez
ragaszkodó kiváló statisztikus Kovács Alajos szerint: „1869 óta zsidó
bevándorlás nincs, illetőleg azóta a zsidók kivándorlása állandóan
felülmúlja bevándorlásukat.” (KOVÁCS:1922, 13). 1870 és 1910 között a
várt természetes szaporulat és a tényleges növekedés közötti
különbözet körülbelül 113.800 fő - nagyjából ez az az embertömeg,
amelyet a magyar származású amerikai történész, Robert PERLMAN a
19/20 század fordulója körüli évtizedekben a történeti Magyarországról
származó, s az Egyesült Államokban letelepülő zsidó bevándorlóként
regisztrál (PERLMAN:1991, 253-255). Mindazonáltal a magyarországi
zsidó népesség növekedésének elsődleges oka - a bevándorlás
mítoszától eltekintve - nem a nagyobb szaporulat, hanem a zsidóságnak
környezeténél jóval kedvezőbb egészségügyi – életviteli szokásaiban
rejlik, párosulva az urbanizációval karöltve járó demográfiai átmenet
kezdeti népességnövelő tényezőivel. A nyugati irányból érkező zsidók
esetében „…egy Frankfurt am Main-i demográfiai felmérés szerint a
zsidók várható élettartama 48 év, 9 hónap, a nem zsidóké pedig 36 év,
11 hónap [1855-ben] A termékenység nem nagyobb, mint a nem
zsidóké, de a zsidók között alacsonyabb a csecsemő és a felnőtt
halálozás a gyermek- és beteggondozás, a családi stabilitás, a kevesebb
törvénytelen gyerek, az alacsonyabb számú nemi betegségek és a
mérsékeltebb alkoholfogyasztás miatt.” in: GRIBETZ- GREENSTEIN-
STEIN:1993, 280. A „keleti” származású zsidók körében a vallási
előírások szigorú betartása következtében a gyermekszaporulat is,
azonos, de inkább magasabb volt a nem-zsidó környezeténél. Ez a
népesedési tendencia az 1890-es évekig tartott, ettől kezdve a zsidók
95