a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

ennek a küzdelemnek a különösen éles jellegét. A két tábor közötti
ideológiai küzdelem leginkább a közösségeken belüli csoportok között
folyt, különösen akkor, ha ezen csoportok egyike megkísérelt a
zsinagógai gyakorlat és a rabbi szerepének megváltozását. Az
ellentétek kiegyenlítésére törekvő paksi rabbi-konferencia (1844)
eredménytelen maradt.33
Eredetét, nyelvét, kulturális tradícióit és szokásait tekintve a 19.
század első felének magyarországi zsidósága három nagy csoportra
bontható. Az észak-nyugati, nyugati területek (Oberland) cseh-morva és
osztrák eredetű zsidóságára, amely a németet, vagy egy nyugati jiddis
dialektust beszélte, az észak-keleti megyék (Unterland) többnyire galíciai
eredetű zsidóságára, akik között a jiddis keleti dialektusa dívott, és az
ország központi területeinek az előző csoportok által jobb gazdasági
helyzete miatt egyszerre irigyelt és előrehaladó asszimilációja miatt
lenézett, később mamelandiaknak nevezett zsidóira, akik jelentős
hányada már magyar és/vagy német ajkú volt. (A 19. század közepén a
3 csoport közel egyforma létszámmal bírt.) Az oberlandi zsidóság
körében volt a legnagyobb a közepes és nagy méretű gyülekezetek
koncentrációja, az itteni közösségek, amelyekben reneszánszukat élték
a jesívák, széleskörű vallási, társadalmi, gazdasági, kulturális igényeket
szolgáló intézményhálózattal rendelkeztek. Ezen a vidéken a zsidók
aránya – a „héberek”-nek a század második felében a fővárosba és az
ország középső területeinek nagyobb településeire irányuló migrációja
előtt - az egyes községekben helyenként megközelítette a kelet-európai
stettlekét. Elenyésző számban szefárd zsidók is éltek Magyarországon
(Temesvár, Zimony). Őseik valószínűleg Törökországból jöttek ide még
a 17. században.34
A 19. századi magyarországi zsidók belviszonyait alapvetően a
hagyományőrzők és azon ellenlábasaik közötti polémiák határozták meg,
120