a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

Oroszvár [Rusovce] stb.), 1709-ban Pozsonyban és Bécsújhelyen
összeírt zsidók lajstroma mintegy 200 családfő (bálbosz - bá’ál há-bájit)
nevét tartalmazza.28 (Ez a 200 családfő körülbelül 1,200-1,400 fős zsidó
népességnek felel meg.) Ugyanebben az időben a Rákóczi-uradalmak
csekélyszámú zsidósága hűséges marad a fejedelemhez. Rákóczi
prefektusai a szabadságharc egész ideje alatt zsidó árendásokkal
szerződnek. A zsidók sátrakat készítenek, posztóhoz, csizmához
juttatják a kuruc katonákat, puskacsövekhez és pisztolyokhoz való acélt
szereznek, puskaporhoz szükséges salétromot szállítanak stb. Ők
értékesítik külföldön a Nagybányán kiaknázott rezet is. A belgrádi
Alboer-testvérek élénk gazdasági kereskedelmet bonyolítanak a
fejedelem megbízásából a Török Birodalommal.29
A háborús állapotok elmúltával az első országos összeírást a
további bevándorlás korlátozása céljából (a célkitűzés már az országban
tartózkodó zsidók viszonylag nagy számáról is tanúskodik) a
Helytartótanács 1725-ben rendelte el.30 A vonakodó vármegyék -
némelyike hozzá sem kezdett - 1725-1728 között írták össze a
területükön élő zsidókat. A rendkívül hiányos összeírás szerint a
családfők száma mintegy 1,700 volt. (Számuk a valóságban ennél
jelentősen, akár 10-20%-kal is több lehetett. A zsidók közül csak
néhányan születtek Magyarországon, többségük Morvaországból, egy
kisebbségük pedig Lengyelországból származott.) 40-nél több
településen a családok száma már meghaladta a tízet. Ezek zömében
már kialakulóban volt, vagy létrejött a hitközségi szervezet. Az adatok
alapján a zsidóság többsége továbbra is a nagy nyugat-magyarországi
uradalmak mezővárosaiban kisebb-nagyobb tömbökben élt; a már
többször említett „hét község”-ben, valamint Rohoncon és
Pozsonyváralján. Az ország más részein azonban - kivált az északi,
59