a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

valamint Sziléziából (körülbelül 35-40,000 fő), illetve kelet felől (mintegy
25,000-en). A 19. század közepéig még további 50,000 bevándorló
(körülbelül 1/3 –2/3 arányban nyugat, illetve kelet felől) telepedett meg
tartósan Magyarországon. (Mint már többször említésre került, a
nyugati bevándorlók az ország északi és középső részein, míg a keletről
érkező zsidók elsősorban az ország északkeleti részein és az Alföld
keleti szegélyén, utóbb Erdélyben leltek új otthonra. A hagyományokhoz
erősebben kötődő keleti zsidóság bevándorlása más nyugat- és középeurópai
országokhoz hasonlóan Magyarországon is gátolta, lassította a
beindult asszimilációs folyamatot.) Összességében a keleti jövevények,
a pejoratívan Galizianereknek nevezett, a vallási tradíciókhoz erősebben
kötődő bevándorlók száma alig haladta meg a nyugatról érkezettekét.
(FRIESEL i.m., 35-36) A keleti és nyugati zsidóság közötti arány
azonban - az előbbiek jóval magasabb házas termékenységének,
nupcialitásának következtében - a 19. század derekára legalább 65-
35 %-nyi megoszlásban eltolódott a keleti, vallási irányzatát tekintve
túlnyomórészt „ortodox” típus javára. (Ez a két – kulturális
hagyományaiban eltérő zsidó családmodell mutatis mutandis érdekes
párhuzamokat kínál a John Hajnal magyar származású demográfus által
az 1960-as évek közepén kifejtett kettős házasodási modellel. Hajnal
szerint Európát már jóval a 19-20. századot megelőzően - egy
Szentpétervár-Triszt között húzott választóvonal mentén - két alapvető
házasodási minta osztotta meg. Az úgynevezett nyugati házasodási
mintára a nők kései házassága [25 életévnél idősebben], illetve a
nőtlenek és hajadonok magas aránya [10% fölött] a jellemző. A keleti
mintában a lányok 18-20 éves korukban mennek férjhez és csaknem
általános a házasodás. Magyarország – Hajnal szerint – valahol a két
modell között helyezkedik el, de inkább „keletre gravitál”. – GYÁNI-
KÖVÉR:1998, 44.) Ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozni kell, hogy a
97