a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

kisvárosi-falusi eredetű bevándorlók jelentős hányadának chászíd
ortodox háttere miatt itt erősebben vallásosabb közösségek alakultak ki,
mint az ország más részeiben.
Mivel a bányavárosok övezete az ország északi részének közepén
terült el (Szepes45, Gömör, Zólyom, Bars, Túróc, Hont megyék) - és
ettől délre is tilos volt a zsidók megtelepedése a Jászságban, a Kis- és
Nagykunságban, a Hajdúságban, Külső-Szolnok, Heves, Baranya
(korlátozottan Szerém, Verőce és Pozsega) megyékben, valamint
Csongrád és Csanád megye nagy részében, Bács megye déli részének
településein, a katonai határőrvidéknek számító úgynevezett Csajkáskörzetben
- az ország zsidósága hosszú ideig két különálló részre
oszlott, amely egyben a magyarországi zsidó bevándorlás kettős
irányultságának is megfelelt. Maguk a zsidók - a nyugati bevándorlóktól
származó - korabeli terminológiával oberlandiaknak (oiberlendish -
Nyugat-, Északnyugat-Magyarország, Dunántúl) és unterlandiaknak
(interlendish - Kelet-Magyarország és Erdély) nevezték magukat.46 (A
jogi korlátozások és a természetes akadályok (a Kárpátok hegyvonulatai)
által alkotott, bár nem átjárhatatlan, választóvonal jelentősen hozzájárult
a magyarországi zsidóság két eltérő életmódú, különálló kulturális
típusba tartozó fejlődéséhez: az egyik a („morva” eredetű) középeurópai,
a másik a („galíciai” eredetű) kelet-európai. Mindkettő fejlődését
a környező társadalommal való kapcsolata és saját zsidó kulturális és
vallási hagyományai határozták meg.)
Az erdélyi zsidóság kialakulása csak a 18 század második felében
indult meg. II. József uralkodása idején a zsidók nagyobb számban csak
a korábbi Szolnok-Doboka, Alsó-Fehér és Maros-Torda megyékben
éltek. Ebben az időben a tizenöt történelmi megye közül tizenkettőben
tilos volt számukra a letelepedés. A zsidóknak a román és székely
határőrezredek falvaiba még a belépést is megtiltották, és ugyancsak
63