a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

cseh-, morva- és lengyelországi, valamint itáliai zsidó fejét elcsavarta.
(Meghalt 1729-ben Pozsonyban.) - Vö. MZSL:1931, 31.
66/ Az askenázok és szefárdok együttes budai jelenléte mintegy előképe
a 18-20. századi magyarországi zsidóság sajátosságát adó más jellegű
kettős gyökerezettségnek. A várnegyed 1960-as archeológiai ásatásai
óta ismert a budai nagy és kis zsinagóga topográfiája. A hódoltság
korában a szefárdok által használt kis zsinagógát, 1964/65-ben teljes
egészében feltárták, két falirajzát, -feliratát restaurálták, s az 1966-os
teljes körű helyreállítás után középkori zsidó imaház emlékmúzeumként
a nagyközönség számára megnyitották. - Vö. M. T. PAPP: Baudenkmäler
im mitteralterlichen Judenviertel der Budaer (Ofner) Burg in Acta
Technica LXVII (1970), 205-225; ZOLNAY László: Az elátkozott Buda –
Buda aranykora, (Budapest: Magvető Kiadó, 1982), 109-111; ZOLNAY
László: Fény és árnyék a középkori Magyarországon, (Budapest:
Magvető Kiadó, 1983), 73; ZOLNAY:1987, passim. A község élén nagy
tudományú rabbik álltak, közülük a leghíresebb a vilnai születésű (1616)
Efrájim há-Kohén, aki 1678-ban a budai pestisjárványban halt meg. Kelet
és Nyugat legnagyobb községei fordultak vallásügyekben a „budai
főpap”-hoz. Szülővárosában az egyik rabbinikus bíróság elnöke (áv bét
din) volt, de az 1648-iki Hmelnyickij-féle kozákfelkelés 1656-ban
menekülésre kényszerítette. Morvaországban telepedett le. Előbb
Trebitschben, majd Mezericsen, utóbb Bródában (Magyar-Brod)
választották meg rabbinak. Mindhárom városban jesívát tartott. 1663-tól
Prágában a felnőttek Talmud-tanulását vezette. 1664-ben Bécsben
tartózkodott, 1665-ban került Budára. Sok nyugalma azonban itt sem
volt, mert a sabbateánus nézetek miatti kontroverziák, és fiai
házasságával szerzett budai rokonsága miatt ellentétes viszonyba került
a község egyes tagjaival, és emiatt a község elhagyására akarták
kényszeríteni. (Főművét fia adta ki Sáár Efráim címen, 1688, Sulzbach.
46