a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

üntetnék meg, hanem az egész helyi zsidó községet eltávolítanák az
országból.”7 Az újonnan felszabadított területeken meg kell akadályozni
letelepedésüket. Valószínűleg ezen – egészében soha el nem fogadott -
tervezet egyik „eredményeként” I. Lipót halálbüntetés terhe mellett 1693-
ban kitiltotta a zsidókat a magyarországi bányavárosok hét mérföldes
körzetéből.8 Emellett I. Lipótnak a szabad királyi városok zsidóellenes
törekvéseit támogató politikája következtében mind a gyérszámban
Magyarországon maradt, mind a bevándorló zsidókat a szabad királyi
városok nagy része és több szabadalmas mezőváros kizárta falai közül,
amiképp a megyék némelyike is elzárkózott befogadásuktól9 egészen II.
József rendeletéig, de számos város, mint például Kassa vagy
Nyíregyháza, egyenesen 1840-ig.
Városi lakhatás hiányában a zsidók uradalmi központokban,
falvakban, idővel a kereskedelmi utak csomópontjaiban kialakuló,
megerősödő (mező)városi településeken leltek otthonra. (A városokba
csak ideiglenes tartózkodásra mehettek, a bányavárosokba pedig
egyáltalán nem.) Ipart nem űzhettek, túlnyomórészt mezőgazdasági
termékkereskedelemmel (bor búza, stb.), állatértékesítéssel, házalással,
kiskereskedelemmel, apróbb uzsoraügyletekkel, pálinkafőzéssel és -
méréssel, Tokaj-Hegyalján szőlőműveléssel és borkereskedéssel
foglalkoztak. A 18. században a magyarországi zsidóságnak nem voltak
városi gyökerei. II. József elrendelte ugyan, hogy a zsidókat bocsássák
be a városokba, de ennek nem volt sok foganatja. 1787-ben a zsidók
csak 64 szabad királyi és más szabadalmas városban voltak
feltalálhatók, és az egész magyarországi zsidó népességnek csupán 2,9
%-át tették ki. Még 1840 táján is a zsidóknak csupán 7,5 %-a lakott a
városokban és ezek fele Pest-Budán.).10
52