a magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ... - Or-Zse

vidéki zsidó mercatorok és questorok gyakran bécsi, pesti vagy pozsonyi
nagykereskedők bizományosai (assessores) voltak mindaddig, amíg elég
gazdagokká nem válltak, hogy önállóan tevékenykedhessenek.)
Magasabban adózó a legfelső, egyben legszűkebb, kiváltságolt réteg
(távolsági) nagykereskedelmet folytatott. Tagjai termények
értékesítésével foglalkoztak, illetve posztót, textíliákat hoztak be
külföldről.
Jórészt a tehetősebb rétegekből kerültek ki a falusi árendások, akik
az összekötő láncszemet alkották a szegény házalók és a jómódú városi
mercatorok között. A bérlet (arendatio) eredetileg nem a föld vagy
birtokok bérlését jelentette, hanem a iura regalia minora (kocsma,
pálinkafőzés, mészárszék, földesúri vám, rév, malom stb.) bérletét. (A
falusi korcsma és a házi üzemben nyíltan vagy titkon folytatott
pálinkafőzés sok ezer magyarországi zsidó család életében távlatilag a
gazdasági felemelkedés királyi útját jelentette.) A sikeresebb bérlők, mint
a földesurak „házi zsidai” a birtokon megtermelt árukat értékesítették,
illetve az uradalom, legfőképp a földesúr és családja, külföldi
(luxus)áruigényét elégítették ki és adott esetben hiteleket, kölcsönöket
folyósítottak a nagybirtokosoknak vagy akár a vármegyének is. Idővel a
sikeres árendátor földbérlethez is juthatott, s ily módon hosszabb távon
megnyílhatott maga és családja előtt a gazdasági és társadalmi
felemelkedés lehetősége.53
A zsidók kisebb része kézműves mesterséget folytatott, főként a
közösségek tagjainak szükségleteit elégítették ki.54 A leggyakoribb
szabó és lábbelikészítő mesterségek mellett további jellemző szakmák
voltak az üveges, ötvös, könyvkötő, pipametsző, pecsétvéső, azaz már
bizonyos luxus-, de legalábbis differenciált igényeket kielégítő
foglalkozások. E szakmák művelése leginkább a fejlettebb nyugati és
középső területekre voltak jellemzők. Az elmaradottabb keleti- és észak-
67