UTAZÁS

lőj
mint akármi más s egy félszázadig kitart, sc3t ha a nysrfahéjréteg
vastag, még tovább is.
Igen jó gondolat volt a régi, századok előtt dívó építkezési
modort, melynek eredetiségét a fennmaradt kevés épület
őrzi, mintegy újra divatba hozni, sőt az itteni vasúti állomásokon
és őrházakon alkalmazni, miáltal a nemzetihez való
ragaszkodás, mely a norvégekben oly kiválóan megvan,
nemcsak nyilvánulhat e téren is, de bizonynyal szilárdítja is
azt, az idegennek is kész tanulságul szolgál.
Ilyen régi stylutánzatban épült Rena állomása is, mely teljesen
dorong fából, sárgásra festett gerendázatbó! van. A kapu
fölött itt is, mint erre felé a házak homlokán mindenütt, gyönyörű,
erős taránd- vagy jávorszarvas-agancsokat látunk,
sokszor a hatalmas jávor kitömött fejével, bizonyságául, hogy
e nagy erdőkben ez az ősi termetes szarvasfaj még nem veszett
ki. Renán negyedóráig várunk s a kedvesen berendezett
étkezőben vígan pattogó tűz mellett jó theát, hideg fejszéiteket,
sonkát, kalbászféléket, sajtot ozsonázhatunk. A mohával,
zuzmós faágakkal, agancsokkal díszített szobában pár kitömött
madár is ékíti a falakat, melyek a környéken lövettek; volt
ezek közt két darab morinell-lile — Charadriusmorinellus —
hófajdok, siket- és nyirfajdok, parlagi sasok —Aquila ehrysaetus
—, különféle baglyok, kereke ruc?a — Clangula glaucion
—, tengeri holló — Sula bassana—, búvárok — Mergus
merganser és serrator —, bukdárok — Colymbus arcticus —
és a mi leginkább érdekes, két drb pusztai talpas tyúk —
Syrrhaptes paradoxus — az 1888-ki invasióból.
Számos útitársunk visszamaradásával indultunk odább.
Stenviknél átmegyünk a Glommen hosszú vasúti hídján, mely
két oldalt ablakredőzetre emlékeztető deszkázattal van védve
hó, viharok ellen. Ophusnál nagyszerű sziklafal emelkedik, a
sebes folyású Glommen pedig tóvá tágul, a táj mindinkább