UTAZÁS

2íó
képpen csak a vízszélén lévő tőzeges mohában, szabályosan
kiíiprott mélyedésből állott, melyben két hosszúkás olajbarna,
sötétebben foltozott tojás feküdt.
Feleségem ezalatt a nagy tó mellékén egy kis nyilt vizű
pocsétánál pelyhes récze fiókákat födözött föl; az ügyes
parányi jószágok azonban egér módjára a füzbokrok gazába
meg az áfonya és hanga bozótokba rejtőztek úgy, hogy sok
keresés után sem sikerült egynél többet felmarkolni. Ezt
azután beleeresztettem a kútszerű tiszta vizű tócsába. Mint a
béka úgy ugrott bele s anélkül, hogy a felszínre jött volna,
láthattuk az átlátszó vízben, a mint békamozdulatokkal nyíl
gyorsan párszor megkerüli a meder oldalait. Lélegzetvételre
éppen csak fejét dugta ki a füves közt ügy, hogy alig vehettük
észre, de csak egy pár másodperczig maradt a levegőn,
a mint meglátott rögtön lebukott megint, s folytatta víz alatt
való köruszkálását. Az anya madarat megvártam, mert nem
tudtam a pelyhes után biztosan felismerni, melyik fajhoz
tartozik. Kis vártatra meg is jelent az öreg, de nem volt
lövésre. Úgy néztem, hogy hegyi réc\e — Fuligula marila —
volt. Sötét háta, nyaka, begye és feje, fehér alteste és szárnytükre
legalább erre emlékeztettek.
Elcsomagolván a zsákmányt, egyenesen a tengerparthoz
mentünk. Útközben egy mocsaras nyires-füzes sűrűségben,
bokor alján a piroslábu szalonka fészkét találtam meg négy
tojással. A fészek száraz fűszálakból és nyirfalevelekből készült.
Ladikunkhoz érve, az apály elkapta alóla a vizet s igy a
szárazon féloldalt feküdt. Holmink közül egy fonálka sem
hiányzott, ugy volt minden a mint hagytuk. Mindhármunk
erőfeszítésével sikerült a hajót tengerbe tolni, elfoglaltuk
helyeinket s gyönyörű verőfénynél, kéklő tükörsima tengerháton,
melyben havasok és a már javában zöldellő nyiresek