UTAZÁS

96
tettem, hogy rossz helyen járok, tehát távoztam, de alig
tettem be magam mögött az ajtót, midőn azt egy haragos
férfi újból felrántotta s éppen nem barátságosan szegzé reám
kérdő szemeit. Én németül kérdem: Vájjon COLLETT tanár
itt lakik-e? Mire az egészen kifakadva, szinte reám förmedve
morgott néhány érthetetlen szót, a miből azt mégis kiértettem
«hogy nem lakik itt» s evvel becsapta az ajtót, csak
űgy durrant. Norvégiában ezt a modort, megvallom, nem
vártam s kellemetlenül érintett a visszataszító udvariatlanság.
De csakis ez egy esetben tapasztaltam ilyet egész utazásom
alatt s hamar el is felejtették velem azok a számtalan
ellenkező esetek, miket annyi sok alkalom közt éreztem,
s melyekben a norvég nép igazi tulajdonságai nyilatkoztak
meg, úgy hogy ez egyet határozottan kivételesen kell megbírálnom.
A norvég idegenekkel szemben mindig tartózkodó,
eleinte bizalmatlan hideg, ha tehát egyszerre lakásában talál
egy idegen arczot, ki betolakodik otthona szentélyébe s.
megint távozik, anélkül, hogy beszélt volna valakivel, hát
megmagyarázható — főleg, ha az egyéni természet is latba
kerül —• hogy felmordulhatott az én norvégem. E kellemetlen
jelenet után az első emeletben reá találtam COLLETT
lakására, sajnálatomra nem volt otthon, s mivel elutazásunkat
már délutánra határoztuk s halasztani tovább nem lehetett
az északra induló hajóösszeköttetés miatt, sajnálatomra,
le kellett mondanom a vele való találkozásról, úgy Dr. MOHN
láthatásáról is.
Ebéd után azonnal kikocsiztunk a pályaudvarhoz s V2.2
órakor zsúfolt vonaton, hol ülés is alig jutott, hagytuk el a
norvégek fővárosát. Tarkábbnál is tarkább, hihetetlen koczkás
szövetű, soha nem képzelt szabású ruházatjukban az
angol utazók határozottan uralták a helyzetet s itt jól esett
a norvégek szívessége, kik készségesen szorítottak helyet