UTAZÁS

! 7
Ívok — Larus argentatus, marinus, canus —..és dunnaludak,
utóbbit az alkákjummák— Uria lomvia—,lundák — Mormon
arcticus — és a köz. és búbos karakatnák — Graculus
carbo és cristatus — népesítik.
S a mi leginkább említést érdemel: a Renő, Hornő és
Vardő között fekvő tengerszoroson ^7-ik kép), látta a most
is Vardőben élő BRODKORB úr 1848 április havában az azóta
kihalt nagy alka — Álca impennis — négy utolsó élő példányát,
melyek közül egyet sikerült is elejtenie.
Vardőben fekszik a világ legészakibb, habár ma már
inkább symbolikus erőssége, mely azonban egykor mégis
oly jelentőséggel birt, hogy neki köszönhetik a norvégek
egész Finnmarkén birtoklását. A XlV-ik században épült —
állítólag 1310 körül. Mai felfegyverzettsége csak néhány
ósdi elöltöltő ágyúból áll, ezeket pedig alig 20 tagból álló
őrség gondozza, egy parancsnok és egy hadnagy vezénylete
alatt. Azonban ne gondoljunk itt e várőrség alatt
oly katonákat, kiket a középeurópai államok fegyelmezettségének
szelleme ural. A norvég katonaság egyáltalában, —
az ország szerencsés helyzeténél fogva, melyre senkinek sem
fáj a foga s mely, eltekintve a svéd viszonyt, más államokkal
sem kerülhet egy hamar súrlódásba — messze áll a mi fegyverben
álló hadseregünktől, s attól lényegileg, szervezetben
és szellemben is különbözik. Itt, főleg ilyen félre eső helyeken
mint Vardőben, még nagyon is eredeti, ősi állapotok léteznek.
Du CHAILLU, a híres utazó megemlíti, hogy ott jártakor
a várparancsnokot abban a foglalkozásban találta, hogy
gyermekeinek czipőit javítgatta. Elég jellemző ez! A fizetést
is nem készpénzben kapja itt a parancsnok, hanem természetben
s nem érdektelen, hogy ez a közeli madárhegyek egyikének
haszonélvezetéből áll. E mellett a halászat Sőjövedelmét
képezi az őrségnek s a zsákmányban mindannyian