UTAZÁS

71
az útrész Wikentótól Hojstörpig 1817-ben, Motalaig 1818-
ban készült el s 1822-ben 5 nagy tó állott összeköttetésben,
míg 1832-ben a nagy művet teljesen befejezték, s Kari
Johann uralkodása alatt még ez év őszén a forgalomnak
átadhatták. Ezentúl csakis az a lényeges javítás történt rajta,
hogy 1836—44-ig ERICSON kitűnő mérnök nagyobb hajójáratok
számára Trollháttan-nál 11 uj zsilipet — N/a sluslinen —
s Lilla-Edetnél két, Akerströmnél egy és Brinkebergs Kuliénál,
Wenersborg közelében, két szintén uj zsilipet épített.
Az egész út iránya Göteborg — Wenertó — Wikentó — Borentó
— Motalaelv — Roxentó — Asplángentó — Söderköping
a Slátbacken-öböl a Keleti tengerben. A teljes víziút
hossza 370 km., a mesterségesen készült útra ebből 89*5 km.
jut. A vízmélység 2*97 m., a csatorna feneke 11*9 m. széles,
van rajta 74 zsilip, az emelkedés a Wenertóig 42*7 m., innét
tovább 91*4 m. A zsilipek majdnem mind sülyes^tő zsilipek,
csak néhány van a vízállás szabályozására is. Egyéb vízműszaki
építmények a csatornán: a több helyen, főleg a zsiliplépcsőknél
csinált hajókitérők ; a henger- és forgatható hidak —
utóbbiak a «rullbroar)) nevet viselik s ügyes szerkezetüket
mint különös svéd találmányt már Göteborgnál említettük —
vijjogó ajtók, vfyve^etések, ví{leeres?tők stb.
Ennyit a csatorna történetéről és általános képéről.
Természetesen mindez érdekelt, mikor alig pár lépés
választott el a hires vízesésektől s e nevezetes csatornától.
Másnap tehát — június 14-dikén — körútra indultunk.
A fenyvesek közt az erdei pinty (Fringilla coelebs),
a czigány fülemile (Hypolais salicaria), a barátfülemile
(Sylvia atricapilla), a feketenyakú és szürke légykapó
(Muscicapa atricapilla, grisola), az erdei vörös fark
(Ruticilla phoenicura) énekelt, sőt a fitis madár (Ficedula
trochilus) is, míg a vizek körül a fehér barázda-billegető