UTAZÁS

219
E tájon a magasban néhány kóválygó bukdár — Colymbus
arcticus és septentionalis — majd egy csapat fekete réc\e —
Oidemia fusca — és 5 db. hoss^úcsorii búvár— Mergus serrator
— tűnt fel vagy szállott el felettünk, elég magasan arra r
hogy kárt ne tehessek bennük.
A szél erősbülvén, Grindö szigetének tartottunk, a hol a
hullámzás kevesebbet volt érezhető. Grindö nem nagy kiterjedésű,
alig pár méter magasan emelkedik ki a tengerből,
lapos, csak közepe táján kissé dombos, helyenként sziklás
köves partu s azon sajátságos a madár- vagy tojás szigetek*
közé tartozik, melyek a «madár hegyekkel* együtt Norvégiában
számosak. Lőni e szigeten nem szabad, így hát beértem
avval a látványnyal, melyet a parti sziklák mutattak.
A számtalan repedések közt temérdek dunnalud költ itt;
közeledtünkre totyogó lépkedéssel, mint a katonák, egyenként
siettek elő a kövek közül a tengerhez és elúsztak. Gunár
alig volt, de számos csapat pelyhes fióka, melyek anyjuk vezetése
alatt szintén a tengerbe menekültek.
Innét Tromső sziget déli végének tartottunk s az éjféli
nap gyönyörű verőfénye mellett partra szállottunk. Ez a vidék
már ismeretes volt előttünk, de azért mégis czirkáltunk egyet
a környéken. A fenyőrigó, piroslábu vi%i$\alonka,foltoshátu nádiposzáta
— mint a mukkor — itt volt, más madár azonban nem
jelentkezett. Vissza tértünk tehát hajónkhoz, melynek szomszédságából
néhány ho$s%úcsörü búvár — Mergus serrator —
még pedig csupa tarka him. úszva igyekezett a tengerfelé
menekülni. Hamar beleugrottunk a hajóba s utánuk evedztünk,
azonban messze keltek.
Egyet mégis sikerült közülök lelőnöm, csakhogy alig ért
a tengerszinre, hangos loccsanás közt el is bukott rögtön; a
szárnyaszegett madár azonban birta a bukdozást, vízalatt
úszást s így a hullámos tengeren nem bírtuk elérni. A hajsza