UTAZÁS

8 9
portokban nézegette a tárlatokat s úgy látszik a vasárnap
programm pontjai közé vette e látogatását, mely bizonyára
sokat lendít az alsóbb osztályok művelődésén.
Nem tudván COLLETT tanár lakását, egyetemi szolgák
után keresgéltem, de a vasárnapot, úgy látszik igen felhasználták,
mert egy sem volt található. Végre egy czímjegyzéket
kerítettem, honnét úgy COLLETT, mint dr. MOHN tanárnak,
a meteorológiai intézet igazgatójának, czímeit kijegyeztem
és náluk való látogatásomat holnapra halasztottam.
A természetiek tárából lementünk a kertbe, hol egy nagy
fabódé áll, mely Norvégia s mondjuk az emberiség egyik
legnevezetesebb kultúrtörténeti kincsét rejti. Az a két, majdnem
teljesen ép vikingi hajó ez, melyeket a közelmúlt időben
ástak ki.
Kik voltak vikingiek} arra a történelem megfelel. Vissza
kell mennünk a VlII-ik századig, mikor a mai Norvégiát,
Svécziát, Dániát az a hatalmas északgermán törzs lakta,
mely * normannok* (Nordgermanen-tól Normann) néven
•eléggé ismeretes, sőt a norvégekre néha máig is használatos
megjelölés. A dán, norvég és isiandi mondák, az ir, frank és
angol-szász évkönyvek és krónikák megőrizték e nép történetét,
úgy a runás kövek és feliratok, meg a napfényre került
leletek is. Ezekből tudjuk, hogy a normannok egy része
belső fejetlenség, hódítás és rablás vágyból Norvégia rideg,
sziklás partjairól hajóra szállt s zaklatta a szomszéd országokat,
a tengeri hajókat. Minthogy rendesen a fjordokból
vagyis tengeröblökből — mi norvégül vik — indultak rablóhadjárataikra,
magukat a kalözhősöket pikingi-eknek, vagyis
az öblökben tartózkodóknak nevezték. A IX-ik századtól
fogva szerepelnek e harczias, viharedzett tengerhősök, kik
eleinte terv nélkül bolyongtak hajóikkal fosztogatva, rabolva,
ölve, a hol épen lehetett; majd nagyobb hajóhadba állanak