UTAZÁS

297
fordultunk. A tengeren ezernyi ezer sirály — Rissa tridactyla
— mint a szunyogfelhő tánczol a zajgó hullámok fölött
s fehérségükből kibarnállik a hosszufarku halfarkas — Stercorarius
crepidatus — fáczány forma, vércsereptü alakja.
Ez a halfarkas faj lényegesen különbözik a kö^. halfarkastól—
Stercorarius parasiticus — nemcsak túlságosan hosszura
nyúlt két középső farktolla által, hanem abban, hogy míg
utóbbi hol egészen barna, hol barna és piszkossárga tarka és
feketehasu, ez mindig sárgás altestü és sohasem sötét. Előttem
30 db. ilyen hosszufarku halfarkas prédázott most a
sirályok közt, mindegyik világos hasú és aránytalanul meghosszabbult
két középfarktollu volt, a mi felületesen nézve
oly formát ad nekik repülés közben, mintha nem farkuk,
hanem hátra nyújtott gémlábuk volna.
Berlevaag sziklás, komor helyen épült, temérdek halszárogatója
majdnem nagyobb tért igényel, mint házikói.
Meglehetős hullámjárásban, mit inkább a sokféle erős
tengeri áramlat mint a szél okozott, siettünk tovább, figyelve
a madáréletet, mely a tengeren kibontakozott. Egymást érték
a hullámok fölött havazásként kavargó sirályfelhők, köztük
mindig egy pár hosszufarku halfarkassal.
A nap a tenger szine felé szállott, megbágyadó fénye reá
verődött a szürke partoldalra, a szélvizek habjai fölött pedig
a sötét háttérből csak annál jobban kirivó-hosszú, rezgő fehér
vonal mutatkozott. Puszta szemmel a sziklákhoz verődő
habok tajtékának avagy a partszéli vizek fehér hullám fejeinek
tarthatnék azt. A messzelátó azonban felvilágosít, majd
közelebbre fordulva a szárazföldhöz, a nélkül is tiszta képet
nyerünk mibenlétéről. Nem tajték az, nem is a hullámfejekből
kikerülő sáv, hanem csupa sirály, kisebb-nagyobb rajoknak
egybe olvadt végtelen lánczolatja. A madarak sürü vonala
határozott irányban nyugotnak tartott, egyenesen Syltefjord,