UTAZÁS

287
mely utóbbi még legtöbb betekintést enged a sirályország
belsejébe, ugy hogy arról némi képzelmet alkothatunk magunknak-.
KRAABÓL-ék sok ládáját kaptuk a hajóra, így hát még ű
rakodással is nyertem időt s vagy egy óráig merülhettem el
a madárhegy vizsgálatába. Éjjel 7a 1 1 óra volt. Kraaból háza
fölött ugy szálldogáltak a sirályok mint a galambok, sőt
azontúl az öböl másik felének szikláit is meglepték s hosszú
sorokban pihentek rajtuk. Csodás, bágyadt, sárgapiros
fényben ragyogott a táj, a napkorong kevéssel az éggel
ölelkező szemhatár vonala fölött meggyengülve sütött.
A látomány megkápráztatott; alig tudtam ébredek-e
vagy álomképek űznek-e velem csalóka játékot ?
A Sirius végezvén dolgát, a Laxefjord belsejének veszi
irányát, mely épp ugy mint a Porsangerfjord, mélyen beleszól
a földségbe. Mig csak lehetett, szemeim Svaerholton
függtek.
Jobbra tőlünk a madárhegy foka, balra a Nordkyn —
Európa szárazföldjének legészakibb szirtjei egész méltóságukban
— két óriási nyelv gyanánt szögellett előre, arra a
világtájra tekintve, a hol az ismeretlenség fekszik. Egyszerre
csak megbődül a gőzkürt, kapitányunk pedig reámutat a
Spirte Njarga fensikjára, hol körülbelül 50 db. tarándszarvas
legelészett a gyepes, hangás területen. A bőgő hangra csülökre
kaptak ugyan, de fölebb a tetőn megálltak s ismét
táplálékuk után néztek.
Megvártuk az éjfélt, belenéztünk a nap erejében meghalványult
tányérjába, mely alacsonyan a tenger fölött ragyogott,
megfürösztve pirosas sugaraival a szomorú, zord, de
annál sajátságosabb, csodálatosabb tájékot.
Svaerholt-nak nem mondtam végleges bucsut.
Még egyszer láthattam, még egyszer megbámulhattam