UTAZÁS

J7&
mert a császár kiszállást és sétakocsizást tervezett szándékában
azonban gyengélkedése megakadályozta. Néhány fenyüdeszka
volt hidlás gyanánt a tengerszélre vetve — ennyiből
állott a magas vendég kényelmére tett intézkedés. Semmi
más készülődés, feíczifrázás nem változtatta meg a kis telep
képét, olyan volt, mint mikor utolszor láttuk. Néhány ember
— halászalakok javarészt — állongtak a cariolok körül,
pipázva, beszélgetve, de egy vonás sem árulta el a császárfogadást,
a megvárható értelemben. Ünnepélyes hangulatnak,
lázas kíváncsiságnak sehol legkisebb nyoma sem, csak
a«Hohenzollern» sebes kis gőzpropellerje siklott ide-oda —
hajó és part közt — különben a nyugodtság, nem törődömség
mindenütt.
Kapitányunk egy ladikot bocsájtatott vízre, melyben helyet
foglaltunk amerikai barátjainkkal és német útitársainkkal,
hogy körülcsónakázzuk a császári hajót. Minden rendjén
ment, de a németekből kitört az alattvalói lelkesedés és
hűség szava, a császári lakosztály ablakai alatt hatalmas
háromszoros «Hoc/?»-ot rivalgtak, mire Vilmos császár daliás
feje megjelent az egyik ablaknál, de csakhamar ismét visszahúzódott.
Kiszálltunk azután a partra egy kis járásra, majd folytattuk
utunkat, ismeretes tájakon, melyek daczára a ködös,
borús időnek, nyári üdeségükkel, kilombosodott erdőikkel
jótevő ellentétet gyakoroltak a Jegestenger kopár partjait
még élénk emlékezetben tartó szemeinknek.
Július 28-án a Lofot szigetcsoportozat északi részén ért
a hajnal. Gyönyörű verőfényben mosolygott a Vestfjordból
nézve ez a különös alkatú szigetvilág, mely igazában mint egy
«czápa fogazata», ezernyi hegyszarvat, sziklatarajt, kirágott
kőszilánkot egyesit, a távolból bástyafalként felmeredő
szürke homlokán.