UTAZÁS

197
lövés nélkül hagytam őket. Odább azután három gunárra
bukkantunk. Fehértarka tollazatúk gyönyörűen illett a csendesvíztükörhöz.
LŐKKE egész lázas lett, mikor tudattam vele,
•hogy ezek kellenek. Karikában rézsút ugy került nekik,
hogy hátulról mindjobban beközelítettük a madarakat.
Hangtalanul kezelte a lapátokat, szemét merően a szép szárnyasokra
szegezve. Végre lőtávolban látszottak lenni, tehát
•6-os söréttel reájuk durrantottam. Lövésemre az egyik helyben
maradt, a másik megsebezve felkapaszkodott s a harmadikkal
odább repült. A meglövött azonban a mint közeledtünk
feléje, hirtelen alá bukott. Most tehát olyanféle hajsza
keletkezett, mint egy megszárnyazott búvárnál vagy vöcsöknél,
mely hol itt, hol ott jön a felszínre, megint elbukik, jó
darabot úszva a víz alatt, hogy nagyobb távolságban újra
felmerüljön. A dunnalud bukásban és víz alatt való úszásban
valódi mester, akár csak a búvár, tehát nem volt könnyű
megkeríteni. Mindig csak egy perezre mutatta magát s
megint a víz alá tűnt, többnyire meglehetős távolban. Vagy
tiz lövést tettem már a madárra, minden fajú, kicsi és nagy
söréttel, de az csak élt. Végre a rendesnél kissé közelebb
bukott föl úgy, hogy 10-es söréttel fejbe lőhettem, mire beadta
a kulcsot. Igen érdekelt annak okát megtudni, hogy
annyi lövésem eredménytelen maradt. Mielőtt tehát a meglőtt
dunnaludhoz hajóztunk, azon a helyen, honnét utolsó
lövésemet tettem, egy üres töltényt dobtam a tengerbe s így
körülbelül megitélhettem a lőtávolságot, még pedig meglehetős
pontossággal. Kisült, hogy a mit közeinek, 30—40
lépésnyi távolnak becsültem, volt 60—70. Világos volt már
most előttem a sok hibázás, mert majd minden előbb tett
lövésem 90—100 és több lépésnyire történt. A tengeren
minden közelebb látszik s a távolsági méretek megítélésében
óriási csalódásoknak vagyunk kitéve, ha meg nem szók-