UTAZÁS

149
-van, egyik élet a másik élettől függ. S ez végig, az állat
•ország minden soráfi jelentkezik, az életfenntartást biztosító
élelemszerzés lánczolatos összeforradása által, vagy
más szóval minden állatfaj ott él, a hol eledele tenyészik.
A legparányibb növényt, a legparányibb górcsői állat eszi
meg, ezt valami kis rák vagy féreg üldözi, ezeket a halak és
hüllők, a halat a fókák, bálnafélék, sirálvok, ezeket a czápák,
a sirályt a sasok s így tovább minden sorozaton. A tengerben,
tavakban a vízi-állatok, erdőkben-hegyekben, pusztákon,
síkföldön pedig e vidékeken tartózkodó állatfajok
•életén vonul végig ez az egymást való felfalás s nemcsak a
különböző osztályokra, hanem egy-egy osztály családaira,
nemeire is vonatkoztatható (pl. a sas megöli a foglyot, nemcsak
a nyulat).
Ebből következik az is, hogy tulajdonképpen minden
állat ragadozó, de meg ha az egyest az egészhez viszonyítjuk
az is, hogy minden állat hasznos, mert megfelel annak
a hivatásnak, mely szükséges arra, hogy összeműködés
legyen s a természet háztartásán csorba ne essék, hanem az
élet igazi körfolyama, megszakadás nélkül keringjen.
Haszon és kár csakis az állatot az ember érdekeihez
viszonyítva létezik, de a természetben valósággal nincsen;
:.s egyedül az ember az, ki büszkén tartva magát a «teremtés
koronájának)), szabadalmat vél bírni arra, hogy mindenre
kivesse karjait, fajtársait sem véve ki.
Harstadhavn a következő állomás. A folyton szebbülő,
festői vidék tetőfokát éri itt s teljes lényünket lefoglalja a
nagyszerű hatás. A kikötő telve kisebb-nagyobb hajókkal; a
parton, utczákon, házak közt temérdek nép, szokatlan élénkség,
forgolódás. Vásár van.
Ugyancsak kellemesen értesültünk kapitányunktól, hogy
1 egalább is két óráig maradunk itt, alkalmunk nyilván így,