UTAZÁS

i8c;
mintha oda varázsolták volna, hirtelen beszállott fészkéhez.
Óvatosan közeledtem a megjelölt ponthoz, de már néhány
méternyi távolból ijedten surrant föl a pipiske s messze
elszállott, úgy hogy fegyverzett szemmel sem követhettem légiutjában.
A tengerparton egy csapat dunnalud, bóbás karakolnak
— Graculus eristatus — s néhány piroslábú vqi szalonka —
Totanuscalidris— jelentkeztek. 7 2 ] óraiévén, a nyíresenát
hazatértünk, útközben még fenyőrigókat és sárga billegietőket
látva az erdőszéli mezőkön. A fák rügyei már kifakadtak s
a virágzás is megindul. Sokfelé találtunk egy ibolyakékszinű
kis virágot a Pinguicola vulgaris-t és testvérjét, a fehérvirágú
Pinguicola alpina-t, — utóbbit csak pár példányban.
Röviden végeztünk az ebéddel, hogy a gyűjtött növények
a szárítóba kerüljenek, azután FOSLIE úrral, ki értünk
jött, átmentünk a múzeumba s magyarázatai mellett újból
tanulmányoztuk a gyűjteményeket.
Vacsora után daczára, hogy esővel váltakozó borús idő
járt, a délnyugat felé eső szigetrészre rándultunk ki. A városból
kivezető kocsiúton, villák és nyiresek közé érünk, hol
egy lombtalan útszéli bokorban a kis %se%se fészkét láttuk
meg. Közvetlen a forgalmi vonal mellett alig i m. magasan
állott s nem megtalálni, hanem meg nem találni volt nehéz,
annyira szembetűnt. A tojó mozdulatlanul költött, feléje hajoltunk,
fényes apró fekete szembogarai gyanútlanul pislogtak
felénk s nem repült el addig, míg csak feleségem
hozzá nyúlt. 7 zöldeskék, ritkásan barnán pettyezett tojás
volt benne. Odább egy kerítés ajtaja előtt álló görbe fatörzsön,
— megint a legnyíltabb fészkelés, — a fenyőrigó fészke.
Mindkettőt bántatlanul hagytuk. Ezután letértünk az útról,
mocsaras, tőzeges, havas, sűrű erdőrészeken át kóborlunk
tovább, miközben hangos kotyogással kap szárnyra egy hófajd-kakas.
A sok botorkálást megunva, nyíltabb hely felé