UTAZÁS

22^
A havas helyek közt egy kis zsombékos mocsár mellől
végre egy madár száll föl, — az első élő lény, melylyel iít
a magasban találkozunk — s nem messze ismét leereszkedik.
Utána siettem s a gyepen futkosva, fejét magasra emelve
megpillantottam a havasok egyedüli gázlófajú madarát, a
legizletesebb húsú szárnyast, a morinell lilét — Charadrius
morinellus —. Közelre bevárt, könnyen meglőhettem.
Egy nagy hómezőn keresztül gázolva, kopár feketésszürke,
mohával lepett sziklák között mászkáltunk felfelé,
mikor LÖKKÉ sólyomszeme egy lapos szikla tetején egy
havasi hó fajdot — Lagopus alpinus, — födözött föl. Szabad
szemmel a kőlapon csak kis emelkedést láttam, mely madárhoz
nem hasonlított; messzelátóm azonban igazat adott
LöKKÉ-nek, csakugyan hófajd-nyak volt az a kis kiálló pont.
Még egy hómező választott el a madártól, melyen szikláktól
fedezetten átcsúsztam közelébe. Teljesen mozdulatlanul ült,
nyakát rézsut mereven előre nyújtva s minthogy tollazatának
színe a kőzet színével teljesen összevágott, nehezen volt
megkülönböztethető valami más kődarabtól. Mikor a szikla
mögül kiléptem, erősen lelapult, de következő pillanatban
már lövésemben vergődött. Még fele részben fehér tollazatú
kakas volt.
Utunknak utolsó darabja a csúcsig, meredek 6o°-nyi hófal,
melyen nem kis nehézségek közt felhatolva elérjük a
legmagasabb ponton, 800 m.-nyire a tenger fölött álló szélzászlót.
Itt megpihentünk s a meseszerű, leírhatatlan szép
kilátást élveztük. LÖKKÉ néhány darab követ és ágacskát
dobott a széljelző oszlop tövéhez — mondván, hogy ez itt
így szokás. Miután fáradságainkat némileg kinyugodtuk és
egyet falatoztunk, szétnéztünk a hegytetőn madarak után.
Mindjárt közelségünkben a sziklák között való gyepen egy
vigan ugrándozó madarat vettem észre, mely nyakát ki-ki
Chernél: Utazás Norvégia végvidékére.
M