UTAZÁS

n6
vagyok, hanem mindig az az érzelmem volt, mintha egy régi
jóbaráí vendégeként vinne hajóján. Utimálhánkat — pedig
visszafelé sok volt — teljesen ingyen vitték, jegyemet a
leszállásig még csak nem is kérdezték.
2 órakor szokott megcsendülni — ha csak valami viharos
idő nem járt — az «opi % atter» (felszolgáló) harangja, melylyel
az egész hajót bejárva étkezésre hivja az utasokat. Minden
étkezés közös. Egy vagy két szépen terített asztal fogad,
középrészen elejétől végéig feltálalt sardinákkal, felszeltekkel,
sajtokkal, tengerirákkal, hideg lazacz-szeletekkel stb.
A kapitány tisztjeivel mindenkor az asztalfőt foglalja el, míg
a többiek a következő helyekre ülnek. A konyha elsőrangú
és semmi kívánni valót nem hagy. A fogások nap nap után
változnak, de mindenkor van leves, hal (legtöbbnyire lazacz,
fris tökehal, flundra), sült melléklettel vagy mártással, tésztaféle,
csemege. Ital gyanánt kaphatunk bordeaux-i vagy rajnai
borokat, pezsgőt, sört és soda- vagy seltersvizet. A sör kis
palaczkokban van, s csakhamar megszokjuk az «ó7» norvég
nevét. Ez az «ó7» erős, tartalmas ital, nincs behűtve s nem
isszák söröspoharakból, hanem kis borospoharakból. A soda
és seltersvíz sincsen olyan palaczkokban mint az ismeretes
ónfejű, nyomni való üvegek, hanem kizárólag kis fehér palaczkákban,
melyek egyszerűen dugaszolva vannak. A sör
és az utóbbi vizek a «sodavand» és «seltersvand» legszokásosabb
norvég italok. A seltersvizet azonban mesterséges
úton gyártják, s erősen meg vannak róla győződve, hogy az
igazival felér. Én igen jónak találtam ezt a gyártott seltersit,
de sok különbséget közte és a sodavíz közt nem találtam.
Az ebédnél láttuk először együtt útitársainkat. Volt köztük
a norvégeken kivül, egy angol család, pár német, egy olasz,
egy amerikai házaspár és egy skót. Mindegyikünk a maga.
nyelvén beszélgeti hozzátartozójával, az ismerkedést senki