UTAZÁS

61
mintha keletről nyugatnak feltornyosulva közvetlen összeomlása
előtt merevült volna meg. Egész Norvégia nyugoti
oldala mintegy part nélkül látszik közvetlen a tengerből
kiemelkedni, végtelen fensikokat s jégárterületeket alkotva,
fjordokkal kicsipkézve, melyek tengervizboritotta keskeny
meredek falu völgyek; a hegytömegek csak Svédhon felé
lankásodnak el lépcsőzetesen, a hol tulajdonképpen hegytömegekkel
alig találkozunk s a mi hegy, domb, magaslat
van, az is a norvég hegytömb bevezetője csak vagy vándorkövek,
homok és feliszapodás (Ásar) által került ki. A földkéreg
ilyen alakulása következtében, mely az utolsó jégkorszak
emlékét majdnem teljes szüzességében megőrizte, a
vizek megoszlása és elhelyezkedése is sajátságos. Norvégiában
sebes folyású, ragadó folyókat találunk, tavakat is elég
számosan, vízeséseket pedig oly mennyiségben, mint talán
sehol a világon hasonló nagy területen. Hogy nagy, hosszú,
folyók, egy-kettőt leszámítva, alig vannak, az világos, mert
hiányzik úgyszólván az út szabadsága; hogy annyi vízesésvan,
világos, mert a norvég hegyvilág őskőzetei tömör vizet
nem áteresztő anyagból állanak, s így az a telente leeső*
roppant hőmennyiség, mely a nagy fensikok tetejét, hullámzatos
képződését beborítja, tavaszszal megolvadva nem szivároghat
a talajba, hanem szükségképpen utat keres a legkisebb
lejtéseken át, s vagy lezuhan a magas sziklafalakról,
völgyekbe, fjordokba — közönségesen több hólé alkotta ér
egyesülésével erősbödve —, vagy a szakadékokba ömlik s
ezeken át keresi útját a mélységbe. Nyáron szintén van táplálója
e vizeknek, bár tagadhatlan, hogy a norvég folyók, vízesések
hóolvadáskor legalább is még egyszer oly vizbők, de
nyár szakán a temérdek eső pótolja némileg a hólevet,
mivel ugyanis az Atlanti oczeán páráit a gyakori nyugati
szelek felhajtják a norvég fensikokra, hol a hatalmas de-