UTAZÁS

í«4
melynek gazdasága néhány sovány burgonyaföld és turSavágás
képében ott jelentkezik a házikók táján. Magányos, szögletbe
dugott kicsiség, de azért van vendégkönyv, távíró, fénykép,
pezsgő, rajnai és bordeaux-i bor és párját ritkító vendégszeretet,
szívesség. Ereztük ezt, mikor neveinket beírtuk az idegenek
jegyzékébe, a tanya gazdájának kedélyességtől, rend
és tisztaság dolgában remeklő szobájában.
A németeket egészen elszédítette a kirándulás sikere, a
kilátás bódító szépsége, nem állhatták, hogy császárjuknak
szánt Hoch-jaikat levelező lapon el ne küldjék a «Hohenzollern»-re.
A madarak közül e hegyen — a Digermulkollen-en —
láttam réti pipiskét — Anthus pratensis —, ~sersét— Acanthuslinaria
—, fenyőrigót—Turdus pilaris — s egy sarki hófajdoi
— Lagopus subalpinus. Egy ember fogott két pelyhes
hófajd-fiókát is, melyeket azután a németek -szerencsésen
agyonápoltak.
Öt órára mindannyian a fedélzeten voltunk s a megkésett
ebédhez ültünk; egyidejűleg indultunk is, végighajózván a
Lofotok vadregényességben utolérhetetlen, egyedül álló
sziget során és hegyhalmaza mellett, érintvén a főbb halásztelepeket,
Svolvaer-t, Henningspaert majd Balcistadt-ot.
Most e helyek kongtak az ürességtől, alig néhány marczona
halász járt, inkább lappangott a halszárogatók körül,
vagy evedzett biztos csapásokkal ladikján a százöblű szirtesek
közt.
Micsoda élet folyhatik itt január közepétől áprilisig,
mikor a tökehal — Gadus morrhua — ívócsapatai a Vestfjord
zátonyaira rajoznak, emberi fogalmat és számítást meghaladó
töménytelenségben! Akkoriban úgyszólván egész
Norvégia halászságának színe-java itt van, sokszor még
30,000 embernél is több. A távíró, mely a norvégpart maga-