UTAZÁS

I4i
értünk, felnéztem hát a fedélzetre s nemsokára megpillantottam,
ködbe borulva ugyan, a Lo fotók első szirtjeit. Egy
pár puskalövésnyire a partoktól egy óriási bálna bukott fel
a hullámok közül, otromba fekete testét félig a víz fölé
emelve, azután nagy robajjal a víz alá vágódott. Pár perez
múlva újra kidugta fejét, morgó fújás közt lélegzetet véve,
majd magas vizsugarakat szöktetve orrából, mint egy torpedó
sietett el a messzeségbe. Vest-Vaagőszigetén Raldsfjd kikötőjében
horgonyoztunk, mely védett öbölben fekszik. Sajnos,
az időjárás szürkesége és a csepergő eső teljesen párakörbe
vonta a vidéket s így csak a közvetlen környéket láthattuk.
Dunnaludak, tengeri sirályok, fekete lummák és két kerekeruc^a
— Clangula glaucion —, mely fehérfekete réczefaj
telente fővárosunk Dunarészét és a Lánczhid környékét
százankint lepi, úszkáltak vagy repkedtek a kikötő körül.
Baldstad különben, úgy mint a Lofótokon minden emberi telep,
valóságos halásztanya. Itt is ott is a sziklákon vagy sziklákra
dűlve, czölöpökön pihenve egy-egy faházikó búslakodik,
mindenütt nagy faállványokon nH/elden szárad, a fejetlen,
hosszában hasogatott tőkehal ezernyi tömege, akár csak
kimosott, párban felaggatott harisnyák. Ezek itt a mi halásztanyáink
révén ismeretes «%sidó uic\ák*, csakhogy nagyszerű
kiadásban. A halas-utczák és házikók körül, még inkább a
kis öböl ladikjaiban, töröl metszett, borotvált, viharedzett
halászalakok foglalatoskodnak, sajátságos — elől felhajtott,
hátul tarkón alul érő — kátrányos vászonkalapokban, ugyanilyen
bő kabátban és nadrágban, térden felül érő nehéz csizmákban.
Sejthetjük, hogy a halászat Eldorado-jában vagyunk.
De erről bővebben más helyen fogunk megemlékezni.
Miután esti l [26 órakor ebédünket elkelthettük s a rakodással
végeztünk, Henningsvaer érintésével Spobaer-nél (12-ik
Chernél: Utazás Norvégia végvidékére.
IO