UTAZÁS

2]()
mikor igazán a legmegkapóbb, gyönyörűséges kis családi
boldogságot kellett megbontanom. De hát kellett. Ha nem
víztaposó lenne, dehogy bántanám, igy azonban szükség van
reájuk, hisz e faj pelyhesei a világ alig két múzeumában —
a christianiaiban és göteborgiban — találhatók s leírásuk
is csak futólagosan történt mindeddig.* Az ismeret, tudás
mohóvá tette az emberi szellemet, rohanni akar előbbre,
hogy megközelítse legalább örök ideálját: a felvilágosultságot.
Megnyomott engem is ez a felfogás egy parányi része,
áldozatul kérte a kis madárkákat — az áldozatot meghoztam.
Eltettem őket, meglőttem még az anyjukat is.
Most azonban keressük az utat, mely levezet Tromsőnek
a Sandsundtól mosott partjára, a sziget északnyugoti
részére, a hol Langenaes és Samnaes félszigetei feküsznek.
Feleségem kagylók után, magam meg a madárság után
néztem. Volt sok piroslábu vi^is^alonka, parti lile, tengeri sirály,
dunnalud, néhány fekete réc?e — Oidemia fusca —
egy kis csapat szélkiáltó — Numenius phseopus — és két
karakatna — Graculus carbo — de nem vártak be lövésre.
Egészen a tengerre rugó kis földfokon, a szomszéd
halásztelepek szerény kikötőjénél, sajátságos kunyhóra akadtunk.
Régi felfordított hajó képezte tetejét, mely alá oly tág
üreg volt kaparva, hogy tiz ember is meghúzódhatott benne.
Felkanyarodtunk ezután az egyik közeleső majorba, melyből
simára borotvált férfi lépett elénk s LöKKE-nél tudakozódott
mi járatban vagyunk. Emberünk — ki mellesleg LöKKE-nek
vadászpajtása volt nem egy éjjeli hófajd vadászaton — egy
darabig hozzánk szegődött s érdekkel kisért, de sehogy sem
birta felfogni, miért akarunk csak kis madarakat lőni r Háza
táján a domboldalt fiatalos vágás és különösen sürü hanga-
* Leirtani őket a ü-ik nemzetközi madártani congressus fő jelentésének
II-ik kötetében 157—144 lap., a hol e fiókák színes rajza is megtalálható.