UTAZÁS

;i4
vemet botommal kényelmesen kiírhattam abban. Annyira
olvasható volt az, h.
Tromső környékén Kvalő sziget Tysnaes nevű táján,
most meg itt, hamar eszébe jut az embernek ez a tréfás
adoma, mert csakugyan minden képzeletet meghaladja a
szunyogtömeg. T/snaesnél azonban még nem szúrtak, de itt
azután már fele dolog sem volt tréfa. Ellepték testünket a
szó szoros értelemben. Egyidőben sajgott kezünk, arczunk,
nyakunk sőt fejünk is, mert a hajzaton át is belénk eresztették
szúró szipókájukat. A norvégek kezeiket erős kesztyűvel,
fejüket pedig oly forma finom rostélyos sisakkal védelmezik,
mint a méhész, mikor a rajt befogja. Nekünk azonban ilyen
fejvédőnk nem volt, sokat szenvedtünk hát a vérszopó apróságoktól
s igazán daganatokkal borítva menekedtünk éjfélkor
a íiSiriusn fedélzetére.
Meleg kézszorítással búcsúztunk el új barátunktól és nejétől,
kikkel az éjszaka jórészét töltöttük. Hivtak, marasztaltak
szép szóval, szép vadász-kirándulások terveivel oly szivesen
és bizalmasan, mintha régi jó ismerőseik volnánk, pedig
alapjában csak annyit tudtak rólunk, hogy magyarok vagyunk,
mi meg csak annyit, hogy ők vadsöiek és a férfi vámfelügyelő.
Dél óta egy falatkát sem ettünk, egy kortyot sem ittunk,
a hajón tehát elképzelhetőleg első dolgunk volt étel-ital
után nézni. Azonban az ételhordónak, konyhai személyzetnek
nyoma édesen szunnyadó alakoknál végződött, mély csend
honolt a járómű minden zugában. Sok keresés után mindössze
is csak egy palaczk sört keríthettünk elő; de ez azután
aranyat ért.