UTAZÁS

512
ide-oda fordul, csillanik, a falánk természetű tökehal pedig
mohon kap a nagy hazugságra s rajt akad.
Álig dobtuk ki horgunkat, már is megérződött az a minden
halászkéznek kedves rángatódzás, mely a rajtvesztett zsákmány
biztos jele. Felszedtük a zsinórt s mikor a termetes préda felszínre
ért. a kézügvben levő nyeles vágó horoggal beemeltük
a ladikba. Egymásután több darabot fogtunk így, köztük leginkább
3—4 kilós példányokat. Mindannyi közönséges tőkehal
— Gadus morhua — volt, csak később
került egy Gadus virens is.
Később felhajóztunk Vadső sziget északkeleti
végére, hol az apály nagy partot
teremtett. Itt több darab tengeri szarka
futkosott a kövek közt; egyet lőttem közülök.
A silány gyepre kiszállva élve fogtam
egy teljesen kitolladzott, de még nem
jól repülő fiatal havasi pacsirtát — Otocoris
56. kép.
Vadsői flundra
szigony.
alpestris. Ezután a sziget és város közt fekvő
tengerszorosba evedztünk, hol a víz éppen
az apály folytán oly sekély volt, ho :
nem egyszer alig bírtunk haladni s a la-
dik fenekével a tenger fenekét szántottuk. Mélyebb vízre
érvén számos halászó csónakkal találkoztunk. Hal temérdek
járt erre; a tiszta vizén át folyton nagy rajokat láttunk mozogni,
különösen tőkehalat, de számos lapos halat is, «fiundrákat»
— Platessa flesus. A vadsői kaputos osztálynak úgy
látszik főmulatsága e lapos, az alakoskodásban remeklő
halak fogása, mely kétágú szigonyokkal történik (36-ik kép).
A körülöttünk czirkáló ladikok legtöbbjén jobb osztályokhoz
tartozó férfiak, nők, ifjak versenyeztek egymással a szigonykezelésben.
Horogra nem igen kap ez a hal; láttam, hogy
akárhányszor közvetlen szája elé eresztettük horgunkat s