UTAZÁS

90
össze, nem ölnek czéltalanui hanem fegyvereiket, bátorságukat
hódítás, rendesebb háborúskodásban mérik össze- az
ellenséggel, vezetőik bizonyos királyi hatalmat bírnak, «Jarl»
vagy ^tengeri király» a nevük; tél idején még a kereskedelemmel
is foglalkoznak; még később oly tekintélyes hajóhadakkal
keresik fel nem csak szomszédjaikat, de majdnem
egész Európát, tartományokat hódítanak, megszállnak bizonyos
vidékeket, számos királyaik mindinkább egy közös
főkirály uralma alá kerülnek. Három századon át a vikingiek
voltak északon azok, a mik délkeleten a mi őseink a különbség
csak abban állott, hogy inkább tengeri háborút folytattak,
míg a mi elődeink paripáikon száguldozták be a szárazföldet.
A vikingiek elesett hőseiket, vezéreiket, királyaikat rendesen
hajóstul, fegyverzettel, drágaságokkal egyetemben
temették el s a Skandináviában található sok ilyen óriási sírdomb
még ezer év után is emléke ez ősi idő szokásainak. De
daczára a temérdek érdekes régiségi leletnek, melyet az ásó
a földből napvilágra hozott, hogy összehasonlításuk, rendszerezésük
alapján e romladozó maradványok fényesítsék be
a nemzetek és az emberiség hajdankorát, épen a vikingi hajók
formája, felszerelése felől, — egy nevezetes időszak nevezetes
tényezőjéről — közelebbi tudomásunk alig volt más,
mint az a silány rajz, melyet Bayeux-ben (Normandiában)
egy kárpit darab megőrzött. Találtak ugyan egyes nagy sírdombok
feltárásánál egyes maradványokat, mint 1852-ben
Borre-nél a Christianifjord közelében, 1855 ben Uilunanál
Upsala déli részén (Svéczia) majd Nydam-r\h\ Jütland
déli partján 1863-ban, mely hajók 50—80 láb hosszúságnak
lehettek, majd TuNE-nél Smaalene-ben 1867-ben, mely
meglehetős jó állapotban volt ugyan még, de egyes részei
mégis hiányoztak, mindezek bizonyos fogalmat nyújtottak