UTAZÁS

428
csörgés, csörömpölés, recsegés, rezgés, kolompolás, csengés,
csikorgás s a hangok minden változata tölti be a levegőt,
a nagyszerű mozgalom fölött pedig szénfüst köde lebeg,
mint valami felhő. A fedélzetre elsőbbségért tolakodva,
podgyászszállítók jöttek, hamarosan gondoskodtam a gyűjteményládák
biztosításáról, melyeket előre haza küldtem.
Azután Lossius kapitányt kerestem föl s a többi hajótiszteket,
meleg köszönetet rebegve szívességeikért.
Utoljára a kapitánynak kezét ráztam meg, érzékenyen
váltunk el, mintha sejtettük volna, hogy ez életben utolszor
találkozunk/ O volt az utolsó norvég, kinek Istenhozzádot
mondtunk.
Hamburgban két napig pihentünk, ha ugyan pihenésnek
lehet nevezni azt az őgyelgést, mely képtárból az állatkertbe,
a templomokból a botanikai kertbe stb. viszi az embert.
Elutazásunkat aug. 9-ének estéjére határoztuk, s pedig a
czél még mindig nem a «haza felé» volt, hanem Brüssel,
London, majd Paris, Svájcz. Az utóbbi országot azért akartam
érinteni, hogy a fris norvég benyomásokkal lássam s
nyomban összehasonlíthassam e két hegybirodalmat.
Az összemérésben — nézetem szerint — Norvégiát illeti
az elsőbbség. Igaz, hogy Helvetia hegyei magasabbak, káprázatosabbak,
vegetátiója — délibb fekvésénél fogva, —
dúsabb, színpompásabb; de seholsem éreztem itt a nagyszerűség
és fenség, azt a lebilincselő és mégis kedélyre is
ható benyomását, mely az ember egész lényét megragadja.
Az északi természet felséges komoly méltósága, a térbeli
roppantság páratlan hatalma Norvégiában minden ponton
nyilatkozik; valami sajátszerű szabadságérzet fog el, minden
gondolatunk, érzelmünk, mintha szétterjengene, szárnyra
* „fajdalom úgy is volt, A javakorabeli derék ember életét a múlt évben
tüdőgyuladás oltotta ki.