UTAZÁS

212
a mi egy lapp atyafinak kapóra jött, mert reávetette magát
a sirályra s gyakorolta az «ős foglalása mesterségét.
Egy darabig még feleveztünk a sundón, egy magányos
házikót érintve, mely közel a tengerhez a parti hegység lábánál
árváskodott. A házból folytonos, kis időközökben ismétlődő,
puskalövések hangzottak ki, a mi természetesen felkelté
kíváncsiságomat. LÖKKÉ ismerte a tanya gazdáját s kérdezősködésemre
azt a felvilágosítást adta, hogy ez az ember
*fang$imand» vagyis «fogó ember». Ezek évenként vitorlás,
hajókkal a jeges tenger távolabb eső vidékeire, a Fehér
tengerre, Spitzbergákra rándulnak s bálnafélékre, fókákra,
jegesmedvékre, vad tarándszarvasokra vadásznak, s a szerzett
zsákmányból élnek. Most a lövésben gyakorolta magát.
A mint közel értünk a házhoz, bizonyos távolban a hegyoldalon
csakugyan látható is volt czéltáblája, melyre mindig
messzebb vissza menve, lődözött. Erre felé, valószínűleg a
puskaropogás következtében, madarakat nem észlelhettünk,
átladikáztunk hát a sundon s Tromső sziget északkeleti partján
kötöttünk ki.
A velünk volt takarókat, fényképező készüléket, tölténytartót
magunkkal akartam vinni, LÖKKÉ azonban mosolyogva..
nyugtatott meg, hogy azokat bátran a hajóban hagyhatjuk,
nem fogja senki sem érinteni. Tessék ezt Csehországban
megpróbálni, de még nálunk is! Itt Norvégiában meglehet,
tenni, a nép rendkívül becsületes, tolyajlás, rablás ritka esetek.
Olvastam egy statistikai jelentést a legutóbbi évekről s
csudálkozva értesültem, hogy majdnem 2 millió lélekre egy
év alatt csupán csak egyetlen egy rablógyilkossági eset
jutott.
Utunk tocsogós, tőzeges, ritkás nyír, és füzbokrokkal
váltakozó mocsaras hegyoldalra vezetett, hol két — valószínűleg
egy pár — nagy szélkiáltó — Numenius arquatus —-