UTAZÁS

l(>2
égett a vágytól, hogy puskát akaszthassak nyakamba s kiszabaduljak
a természetbe. Szinte éreztem, hogy mennem
kell, valami érthetetlen űzött. De ebédig csak egy fél óra
volt még, az étkezés pedig közös, tehát az órát be kell tartani.
Mindegy, én rohantam. Közvetlen lakásunk fölött
szabadra érni, gyepes felhágó domboldalra. Ide siettem,
hogy legalább körülnézzek és a tiszta levegőt szívjam pár
pillanatig.
Minő kép! Köröskörül ÍOOO méternél magasabb hegyek,
jobbára teljesen behavazva mintegy óriási koszorú
zárják el a kilátást, alattam Tromső favárosa és a csillogó
Tromsősund sebes áramlatú, folyamszerű tengerszorosa,
ringó hajóival. Feltűnik ezek közt egy csinos, ujforma vitorlás,
BOURBON HENRIK berezeg* yachtja az osztrák lobogóval,
ki ma pihenőt tart itt, hogy holnap folytassa útját Spitzbergákra
jeges medvéket, fókákat vadászni. Mögöttem a
sziget nyír borította dombtetője, melyek széléből a tromsőiek
nyaralói fehérlenek ki. De hát hegyek, tengerszoros,
város, nyaralók máshol is vannak, hanem ilyen természet,
mint a minőt most látok először, csak itt északon van. Június
20-ikát írjuk, a nap melegen süt a derült tiszta égről, de
azért téli ruhában vagyunk, a fák kopárak, téli álmukból
még csak fakadó rügyek sem ébresztették fel, akár ápril
elején volnánk. A gyep zöldül ugyan, de virágszőnyeg nem
élénkíti, csak egy virágot találtam hamarjában, az ibolyát,
mely most nyitja kelyheit, csakhogy nem a mi illatos, violaszinű
kikeleti hírnökünk az, hanem a sárga, illat nélkül való
Viola bifiora, mely nálunk Erdélyi havasaink tetőin mint
ritkaság tenyészik — itt a házak táján alig pár méternyire a
tenger szine fölött.
* Gróf Bárdi.