JiKri

alóban az számít vallásos életvitelnek, ha büntetjük önmagunkat?
Vajon a megismerés jele a test vagy az elme
sanyargatása? Az önkínzás tényleg a valósághoz vezető
út? A tisztaság valaminek a megtagadása volna? Gondolhatjuk-e,
hogy messzire juthatunk a lemondás által? Valóban
azt hisszük, hogy béke lehet a konfliktus eredménye? Nem
számítanak-e többet az eszközök, mint a célok? A cél csak
esetleges, az eszköz viszont létező. Az aktuálist, amit úgy nevezhetünk:
a látható világ mögötti Valóság, meg kell ismerni,
nem lehet elrejteni meghatározások, ideák és okos magyarázatok
mögé. A bánat nem vezet boldogsághoz. A szenvedélyt
meg kell ismerni, nem pedig elnyomni vagy megtisztítani, de
az sem megoldás, ha keresünk helyette valami mást. Bármit
csinálhatunk, bármihez nyúlhatunk, azzal csak megerősítjük
azokat a dolgokat, amiket nem lehet szeretni vagy megérteni.
Szeretni azt, amit szenvedélynek nevezünk, azonos lehet
annak megismerésével. Szeretni annyi, mint közvetlen és
bensőséges kapcsolatot alakítani ki. Nem szerethetünk valamit,
ha rossz viszonyban vagyunk vele, ha ideákat, következtetéseket
kapcsolunk hozzá. Hogyan szerethetjük és ismerhetjük
a szenvedélyt, ha fogadalmakat teszünk ellene? A fogadalom
az ellenállás egyik formája, és amivel szemben ellenállunk,
az végül meghódít bennünket. Az igazságot nem
lehet meghódítani, nem lehet lerohanni, mert kicsúszik a kezünk
közül, ha meg akarjuk kaparintani. Az igazság csendben
érkezik, anélkül, hogy tudomást szereznénk róla. Amit
megismerünk, az nem az igazság, hanem csak eszme vagy
jelkép. Az árnyék azonban nem azonos a valósággal.