JiKri

ajon ismernünk kell-e a részegséget ahhoz, hogy megtudjuk,
milyen a józanság? Meg kell-e tapasztalnunk a
gyűlöletet hogy megtudjuk, milyen a könyörületesség?
Szükség van-e háborúkra, magunk és mások elpusztítására,
hogy megtudjuk, milyen a béke? Ez minden bizonnyal hamis
gondolkodási mód. Vagy mégsem? Először feltételezzük,
hogy van fejlődés, növekedés, elmozdulás a rossztól a jó irányába,
utána ehhez igazítjuk gondolkodásunkat. Természetesen
van fizikai növekedés, a kis növényből nagy fa lesz; létezik
technológiai feilődés. a kerékből az évszázadok során repülőid
> i
gép lett. Ugyanakkor felmerül a kérdés: létezik-e lélektani fejlődés?
Éppen ez elmélkedésünk tárgya. Fejlődik-e az én a
rosszból a jó irányába? Az idők során a fejlődés folyamatában
a gonoszság központját jelentő én lehet-e valaha is jó és fennkölt?
Nyilvánvalóan nem. A pszichológiai én mindig gonosz
marad. Ezzel a ténnyel azonban nem akarunk szembesülni.
Azt gondoljuk, hogy az idők folyamán a növekedés és változás
következtében az én visszafordíthatatlanul valósággá válik.
Abban reménykedünk, arra vágyunk, hogy az én az idő
múlásával tökéletes lesz. Milyen ez az én? Egy név, egy alak,
egy halom emlék, remény, csalódás, vágyakozás, fájdalom,
szomorúság és múló öröm. Azt akarjuk, hogy az én tökéletessé
váljon, ezért állítjuk, hogy az én mögött van egy felsőbbrendű
én, egy magasabb szintű, időtlen spirituális lény. Amikor
azonban gondolataink hálójába fogjuk, ez a lény máris az idő
fogságába esett. Ha képesek vagyunk gondolni rá, akkor nyilvánvalóan
okoskodásaink univerzumának részévé válik.