JiKri

iért különböztetünk meg egymástól kisebb és nagyobb
problémát? Talán nem jelent mindegyik egyaránt gondot?
Miért mondjuk egyikre, hogy kicsi és lényegtelen,
a másikra pedig azt, hogy nagy és lényeges? Ha meg tudnánk
érteni egy problémát teljes mélységében - függetlenül
attól, kicsi vagy nagy -, feltárhatjuk az összesét. Ez nem
pusztán szónoki fogás. Vegyük bármelyik problémát: harag,
féltékenység, irigység, gyűlölet - mindegyiket nagyon jól ismerjük.
Ha mélyen belemegyünk a haragba, és nem söpörjük
félre, mit találunk? Miért haragszik valaki? Azért, mert bántották,
kellemetlen dolgot mondtak neki. Amikor valaki hízeleg,
akkor persze elégedettek vagyunk. Miért érzünk megbántottságot?
Talán az önhittség az oka? Miért létezik egyáltalán
önhittség?
Azért, mert mindenkinek van ideája, kialakított képe saját
magáról, arról, milyennek kellene és milyennek nem kellene
lennie. Miért alakít ki valaki egy képet magáról? Azért, mert
ténylegesen nem tanulmányozza saját magát. Azt gondoljuk,
hogy ilyennek vagy olyannak kellene lennünk, és egy ideához
vagy hőshöz próbálunk hasonlítani. Akkor gerjedünk haragra,
ha a magunkról kialakított ideát támadás éri. A magunkról
kialakított ideális kép nem más, mint menekülés a valóság
elől. Ha azonban megfigyeljük, valójában milyenek vagyunk,
senki sem árthat nekünk. Amikor valaki hazudik, és ezt a szemébe
mondják, azzal nem bántják az egyént, hanem csak
tényt közölnek vele. Ha viszont azt színlelem, hogy nem vagyok
hazug, és ezzel szembesítenek, haragudni fogok. Folyamatosan
az ideák és mítoszok világában élünk, sohasem a valóságban.
A látható világ mögötti Valóság megfigyeléséhez,
szemléléséhez, tényleges megismeréséhez meg kell szabadulni
az ítélkezéstől, értékeléstől, véleménytől és félelemtől.