JiKri

elmerülhet ez a kérdés, de nem vagyok benne biztos,
hogy igenlő a válasz. Változhat-e valaki egyáltalán?
Tudom, hogy a külső körülmények változnak: házasodunk,
válunk, gyerekek születnek, haláleset történik, munkahelyet
váltunk, és így tovább. A külvilágban forradalmi változások
történnek a kibernetika és az automatizálás területén.
Fel kell tenni a kérdést, lehetséges-e, hogy valaki változzon
- nem külső körülmények hatására -, nem olyan értelemben,
hogy a változás csak a módosult folyamatosság puszta
ismétlése lesz. Vagyis radikális forradalomra gondolok, az elme
teljes megváltoztatására. Amikor valaki magába néz, és
rájön, hogy valójában nem változik, mély depresszióba esik
vagy próbál menekülni saját magától. Felmerül tehát az elkerülhetetlen
kérdés: van-e egyáltalán változás? Visszatérhetünk
a fiatalságunkhoz, felidézhetjük azt az időszakot. Változtak-e
valamennyire az emberek? Változtunk-e mi magunk?
Esetleg előfordultak felszínes változások, de történt-e
valami, ami mélyreható és radikális volt? Talán nem akarunk
változni, mert nekünk így kényelmesebb...
Én akarom a változást. Belátom, hogy borzasztóan boldogtalan,
depressziós, ronda, erőszakos vagyok, és csak néha
ér olyan hatás, amely nem pusztán valamilyen motiváció
eredménye. Közben erősítem akaraterőmet, hogy tegyek érte
valamit. Azt mondom, más akarok lenni, megszabadulok néhány
szokásomtól. Másképpen fogok gondolkodni, cselekedni,
inkább ilyen leszek, és kevésbé olyan. A legtöbben hatalmas
erőfeszítést tesznek, és a végén mégis szomorúvá, depresszióssá,
csúnyává és brutálissá válnak, a minőség bármilyen
igénye nélkül. Megkérdezhetik tehát maguktól, van-e
egyáltalán változás. Változhat-e az ember?