JiKri

ajon amikor nincs megfigyelő, aki szenved, olyankor a
szenvedés különbözik-e tőlünk? Mi vagyunk a szenvedők.
Nem választhatjuk el magunkat a fájdalomtól,
mert mi magunk vagyunk a fájdalom. Mi történik valójában?
Nincs kategória, nem kell megnevezni és ezzel félresöpörni -
mi magunk vagyunk a fájdalom, az érzés, az agónia. Amikor
pedig azok vagyunk, mi történik? Ha nem nevezzük meg, ha
nem kapcsolódik hozzá félelem, vajon a középpontunkhoz
tartozik? Ha a középpontunk áll vele kapcsolatban, akkor ez
a középpont fog félni tőle. Ekkor cselekedni kell, csinálni kell
valamit a fájdalommal. Mi a teendő? Semmit sem lehet tenni?
Ha mi magunk vagyunk a fájdalom, de nem fogadjuk el, nem
adunk neki nevet és nem toljuk félre, mi történik? Azt mondjuk,
hogy szenvedünk? Egészen biztos, hogy alapvető átalakulás
történt. Nincs többé „én szenvedek", mivel nincs középpont,
ami szenvedhetne. A középpont szenvedni fog, mivel
még sohasem vizsgáltuk, valójában mi ez a középpont.
Egyszerűen csak élünk egyik szótól a másikig, egyik reakciótól
a másikig.