JiKri

élünk mások véleményétől, attól, hogy nem visszük
semmire, nem valósíthatjuk meg önmagunkat, elszalasztjuk
az alkalmat, és ezzel együtt rendkívüli bűntudat
ébred bennünk, hogy valami olyat teszünk, amit nem lehetne.
A bűntudat érzése benne van minden cselekedetünkben;
én egészséges vagyok, mások pedig szegények és betegek;
nekem van mit ennem, mások viszont éheznek. Minél
többet megismer, vizsgálódik és érdeklődik az elme, annál
erősebb lesz a bűntudat és a szorongás. A félelem arra ösztönöz,
hogy mesterhez vagy guruhoz forduljunk. A félelem beburkolózik
a tiszteletreméltóságba, ezért mindenki nagyon
szeretne tiszteletre méltó lenni. Bátran szembenézünk az élet
dolgaival, vagy csupán tudatosan elnyomjuk magunkban a
félelmet? Esetleg arról van szó, hogy olyan magyarázatot találunk,
amely kielégíti a félelem béklyójában vergődő elmét?
Hogyan lehet ezt kezelni? Bekapcsoljuk a rádiót, elolvasunk
egy könyvet, templomba járunk, esetleg egy dogmához vagy
ideához kötjük magunkat?
A félelem romboló energia bennünk, elsorvasztja az elmét,
torzítja a gondolatot. Ebből születik az összes rendkívül
„okos" és titokzatos elmélet, abszurd babona, dogma és hiedelem.
Miután beláttuk, hogy a félelem romboló hatású, hogyan
tisztíthatjuk meg tőle elménket? Azt mondhatnánk, hogy a félelem
okának alapos vizsgálata megszabadíthat a félelemtől.
Valóban így van ez? Ha megpróbáljuk felfedni és megismerni
az okát, azzal még nem szüntetjük meg a félelmet.